„Sokan és sokat beszélünk mostanság a Nagykörúton felfestett kerékpársávról, mint ahogy arról is, hogy a három belső Duna-hídon miért nem lehet kerékpárral áttekerni, vagy épp arról, miért is költöznek ki a gyereket nevelő családok a belvárosból. Egyszóval az élhető városról. Ahogy Jan Gehl írja: Cities for People. Találó kifejezés erre az új egyensúly. De mi is ez, és miért van rá szükség?
Ennek a megértéséhez elengedhetetlen a városi terekre, mint közjavakra, végső soron »véges jószágokra« tekinteni. Azaz, elfogadni azt, hogy az utak, terek kiterjedése és keresztmetszete nem végtelen, tehát egységnyi keresztmetszetű, átmérőjű, kiterjedésű kétdimenziós térben nem tudunk két egységnyi parkoló, haladó, dugóban álló autón kívül még sétautakat, fasort, kerékpársávot, illetve széles nagy, kiülős kávézókat, fagylaltozó teraszokat kialakítani, mivel egyszerűen nem férnek el. Választani kell, rangsort felállítani, priorizálni. Ám ehhez mindenekelőtt a köztér, a közterület értékét többé-kevésbé konszenzusos alapon meghatározni. Mi a fontosabb: a babakocsi, a kerekesszék szélességéhez méretezett járda, a kutyasétáltatás, a korzózás, szórakozás, vagy épp a gyors haladás »A”-ból »B«- be, netán nagy méretű fémdobozok közterületi tárolása?