„Orbán Viktor is lépjen ki a komfortzónájából!”

„Ami koronavírus ellen ugyan nem véd (atomtámadás ellen sem), viszont hatóanyaga, a benzodiazepin túlzott szedése petyhüdt arcizmokat, kissé kásás beszédet, ítélőképesség-vesztést, gátlástalan viselkedést, szellemi leépülést okoz. Utóbbihoz persze nem feltétlenül kell, Xanax; van, aki eleve komoly helyzeti előnnyel indul. A sajtótájékoztatót Hadházy közösen tartotta Fekete-Győr Andrással. Aki felszólította a kormányt: most rögtön mondjuk le a 2023-as Atlétikai Világbajnokság megrendezését.

Hadházy a miniszterelnök pár nappal korábbi beszédére utalt, amiben utóbbi jelezte: nehéz idők következnek, mindenkinek ki kell majd lépnie a komfortzónájából. És tényleg: durván helyzet van. A koronavírus járvány mindent megbénított, mindent felülírt. A gazdasági következményeket egyelőre felbecsülni sem tudjuk, de nagyon fog fájni. Néhány spekuláns egyén, pár rezisztens nagyvállalat, esetleg egy-két opportunista latorállam kivételével, mindenkinek. De hol van ez még… Jelenleg a megbetegedésekkel, az elhalálozásokkal, illetve a teljes egészségügyre nehezedő nyomással van a világ elfoglalva. A rendszerre hirtelen rászabadult óriási mennyiségű beteg, akik mind ugyanazt az ellátást, eszközöket, gyógyszereket igénylik. A kapacitások ezt nem bírják el, egyszerűen nincs elegendő. Sehol a világon. Nem azért, mert a kormányok elhanyagolták, nem költöttek rá eleget, stb. Az olasz egészségügy nemzetközi szinten is nagyon jó hírű… volt. De nem arról van szó, hogy ez kamu, porhintés lett volna, és valójában »szétrohadt«, hanem szerencsétlenek egész egyszerűen nem voltak felkészülve egy ilyen gyors járványra. Amire sajnos nem is lehet felkészülni.

Nem lehet több tízezer lélegeztetőgépet vásárolni, mert normál körülmények között soha nem lenne szükség ennek még a tizedére sem. Egy más típusú esetleges járvány esetén valamilyen más gépre, mondjuk, a szívet támadó vírus esetén defibrillátor, a vesét károsító vírus esetén dializáló készülék kéne ugyanennyi… a világ pénze nem elég mindezt megvenni. De még ha minden betegségre fel is tudnánk készülni, megvenni több ezer szükséges műszert, akkor is jöhet valami teljesen váratlan. Például az emberi öngyulladás kilépne a városi legendák világából, és tömegesen megtörténne. Tutira nem lenne elég, hogy mindenki fingjon, és megoldódna – mint a South Park-ban. Egész egyszerűen lehetetlen, hogy bármilyen egészségügy fel legyen készülve minden betegségre (plusz a még ismeretlenekre is). Hogy minden műszerből végtelenül sok álljon rendelkezésre. Amelyek 99,9%-a aztán csak ott porosodna örökre. Akkor azon menne a hiszti, hogy minek vettek ennyi lélegeztetőgépet az »én  pénzemből«, ahelyett, hogy a színházakra, autópályákra, sportlétesítményekre költötték volna, miért nem konzultáltak erről előtte az emberekkel, stb., stb.

A járványra adott drasztikus intézkedéseken lehet vitázni. Szükségesek-e, milyen mértékben kell és szabad korlátozni az emberek mozgását, jogos-e az, hogy néhány ezer potenciális halál elkerülése érdekében milliók helyzete lehetetlenüljön el. Mert jelenleg kb. ez történik. Minden kutatás, eddigi adat azt mutatja, hogy ez a vírus az idősekre, az általánosságban legyengült szervezetűekre, illetve bizonyos, ún. kísérőbetegségekben (tüdőelégtelenség, krónikus légúti megbetegedések, stb.) szenvedőkre veszélyes. A gyerekek, de az egészséges felnőttek is úgy mennek át rajta, mint egy rosszabb náthán. Hacsak nem arról van szó, hogy ez egy – vigyázat, az összeesküvés-elméletek talajára lépünk! – katonai célokból kifejlesztett, »design-olt« vírus, amelyet direkt úgy »raktak össze«, hogy hetekig lappangjon és fertőzzön, mielőtt észreveszik, és amely véletlenül idő előtt elszabadult egy laborból, és mindezt a legfelsőbb vezetők tudják, de nem árulhatják el a népnek… szóval ha nem ez van, akkor a világgazdaság teljes megállítása elsőre túlzott reakciónak tűnik. Mert igen, sokan megfertőződnének, de a legtöbben simán fel is gyógyulnának, ezáltal hamar létre is jönne az ún. tömeges immunitás (ezt mondják a tudósok is), amikor egy vírust már az emberi szervezetek azonnal felismernek, és legközelebb már tényleg csak olyan lenne, mint egy sima influenza. Csak hát muszáj az óvatosság, mert egyelőre nem ismerjük, nem tudjuk, milyen hamar normalizálódik, mennyi halott árán. Illetve de, azt tudjuk, hogy az esetek túlnyomó többségében (90-95%) nem súlyos – tehát nem egy eboláról, madárinfluenzáról, stb. van szó – és nem okoz nemhogy halált, de még csak komolyabb tüneteket sem. Persze, természetesen igaz, hogy minden egyes haléleset tragédia, különösen azoknak, akiket érint, a hozzátartozóiknak, stb. És a média által gerjesztett elképesztő pánik sem éppen abba az irányba mutat, hogy bárki is képes legyen higgadtan mérlegelni a helyzetet.

A vezetők eléggé kényszerpályán vannak, az ismeretlennel szembeni zsigeri félelem, a látott, hallott, olvasott rémtörténetek, a nyilvánosság előtt kellően dramazitált halálesetek mind-mind azt idézték elő, hogy drasztikus, korábban nem látott, akár teljes gazdaságok bedőlését, milliók létfeltételeinek ellehetetlenülését is okozó lépések szülessenek a járvány megfékezésére – néhány ezer haláleset elkerülése érdekében. Nem tudjuk, nincs jó válasz, de azt egyértelműen látjuk, hogy nagyon nehéz, fájó döntéseket kell hozni: mikroszinten az orvosoknak, hogy melyik beteget lássák el a szűkös erőforrásokból, makroszinten pedig a politikusoknak, hogy megmentsenek néhány ezer életet, de minél kevésbé lehetetlenüljenek el milliók életfeltételei. Egyszerre filozófiai és gyakorlati döntés, vékony jég, keskeny mezsgye. Őszintén, nem lennék sem az orvosok, sem a politikusok helyében.