Magyarok

„»A magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből. (…) De van egy határ, amit a magyar sosem fog átlépni, vagy sosem érzi úgy, hogy azt szabad átlépni. Ez pedig az a határ, ha pénzt adunk a semmiért« – mondta Orbán még januárban, összemosva a gyöngyöspatai romáknak és a túlzsúfolt börtönökben ülőknek járó, bíróságok által jogerősen megítélt kártérítések ügyét.

Szóval, mi, magyarok nem vagyunk rasszisták, vagyis nemcsak a cigányokat, de például a zsidókat és egyéb migránsokat – ilyen koronavírusos időkben például a perzsákat – sem utasítjuk el élből. A magyarok eme, miniszterelnökünk által kultúrantropológiainak nevezett sajátossága, mondhatnánk karaktervonása, hogy tudniillik nem rasszisták, arra is magyarázatot ad, miként kaphatott Dörner György Kossuth-díjat.

Orbán a múlt héten további támpontokat adott a nemzet karakterének megértéséhez, ami szerinte a sikeres kormányzás titka. Pontosabban a nemzetkarakterológia megértése és összehangolása az ágazati politikákkal az, ami a siker lényegét adja miniszterelnökünk szerint: »ha egy olyan gazdaságpolitikát sikerül meghirdetni, ami összetalálkozik az emberek, nevezzük úgy, hogy kultúrantropológiai sajátosságaival, egy nemzet kultúrantropológiai sajátosságaival, akkor az működni fog, akkor az emberek részt fognak benne venni. Ha azonban nem olyan gazdaságpolitikát folytatsz, amelyben jól érzik magukat, amelyet helyesnek és igazságosnak tartanak, akkor ellen fognak állni.«  És mitől érzik jól magukat a bőrükben a magyarok? »A magyarok alapvetően büszke életre vágynak. Ez a kulcsa mindennek. (…) Büszkék akarunk lenni a saját teljesítményünkre, a családunk teljesítményére és a hazánk teljesítményére is. (…) csak a magyar egy komplikált fajta, és nem akárhogy akar büszke lenni. Mert nem bírja a harsogást. (…) Úgy akar büszke lenni, hogy ne kelljen magamutogatónak lenni, mert a magyar alapvetően ösztöneiben szemérmes fajta. Amit itt meg kellett találni, a büszkeségnek és a szemérmességnek a kombinációja.«”