Az Európai Unió egyetlen napot sem várt: újabb támadást indított Magyarország ellen
Súlyos következményekkel fenyegetőznek.
Ez a kultúrpolitika a Rákosi-korszakéra hajaz, de egy jelentős tényező elválasztja attól.
„Az elmúlt hónapokban látványosan kibontakozott kultúrpolitikai offenzíva célpontjai a magyar művészeti élet értékrendjének csúcsán álló művészek és intézmények lettek és velük együtt maga ez az értékrend.
Ez a kultúrpolitika tehát a Rákosi-korszakéra hajaz, de egy jelentős tényező elválasztja attól.
Mégpedig az, hogy annak volt ideológiai bázisa. Állt mögötte egy elképzelés az egész nép, az egész emberiség számára sokkal jobb világról, amelyhez az általuk proletárnak keresztelt diktatúrán át, többek között a művészet feletti diktatúrán át vezet az út. Ebben e diktatúra ágenseinek jelentős része hitt, s a történelmi közjó szolgálatának hitében gyakorolta a diktatúrát. E jelentős rész (bal)hitének komolyságát és mélységét igazolja, hogy börtönt, üldöztetést, száműzetést, temérdek veszélyt és egzisztenciális hátrányt vállaltak érte akkor, amikor ennek kompenzációja igen távolinak és bizonytalannak látszott; továbbá az ekkori hívők másik jelentős része minden hatalmi előnyt feladott és ugyancsak üldöztetést, száműzetést, börtönt stb. vállalt az 1956-os forradalom után az akkori meggyőződéséért.
Orbán-táborában ilyen jövőkép, ilyen világnézeti alap nem létezik. Ha létezne, nem tekintenék folyamatosnak azt a bő három évtizedes politikai jelenlétet, amelyben minden alapvető ügyben az ellenkezőjére fordították az álláspontjukat, mindig úgy, hogy korábbi (jelenlegi felfogásuk szerint nemzetáruló, keresztényellenes, szélsőségesen liberális, globalista és sorosista) önmagukat nem ítélték el, s mindig úgy alakítják az álláspontjukat, ahogy az a hatalmi törekvéseiknek megfelelt. Ebben a tekintetben tehát, a szándéketika felől nézve Orbánék kultúrpolitikai törekvései morálisan még kevésbé igazolhatók, mint Rákosiéké voltak. De ez véletlenül sem jelenti azt, hogy »a helyzet rosszabb, mint az ötvenes években«. Egyrészt azért nem jelenti azt, mert a kultúrpolitikai diktatúra kialakításának külső és belső feltételei sokkal rosszabbak, mint az ötvenes években voltak, másrészt pedig – a cinizmus rugalmasabb alkalmazkodásra képes, mint a fanatizmus.”