A kultúrharc nyilvánvalóan folytatódik

„Na, azért csak középpontba került a kultúra is! Persze a maradványelv alapján, ahogy az nálunk általában lenni szokott. Az egészségügy, az oktatás, a sajtó nagy része már mellényzsebben, most így év végén csak-csak sorra került a kultúra. Valószínűleg kihagy a memóriám, de arra nemigen emlékszem, hogy bármelyik politikusnak is eszébe jutott akár az országos, akár az önkormányzati választásokon kultúrával kampányolni. Valahogy senki nem mondta, hogy ha ő hatalomra kerül, már tutira belátható időn belül megnyílik az Operaház, amelynek megmagyarázatlanul hosszúra nyúlik a felújítása, vagy egy élete, egy halála, de ő azt eléri, hogy a művelődési házakban, könyvtárakban, múzeumokban dolgozók legyenek végre tisztességgel megfizetve, netán ezentúl megint temérdek tévéjáték készül. És hogy például a derék kampányoló olyan viszonyokat teremt, hogy mind több színvonalas könyv jelenhessen meg olyan áron, amit esetleg még a pedagógusok is könnyedén meg tudnak fizetni.

De most év végére koncentráltan, az elkésettség okozta rohamtempóban, hogy valamennyire azért csak be lehessen hozni az elmaradást, mégis sikerült a magasságos politikusok figyelmét kellőképpen a kultúrára összpontosítani. A módszer amúgy már jól bevált, kiszivárog egy salátatörvény-tervezet, a rút ellenzék meg azok a fránya szakmabeliek, akikkel mindig csak a baj van, mert nem győznek kukacoskodni, az egyeztetés hiányára panaszkodnak hálátlanul, ugyanis a szemüket nem szúrja ki a jobbító szándék. A kormányoldal pedig taglalja, hogy ugyan már, hogyne lett volna egyeztetés, ők azt soha, de soha, a világ minden kincséért el nem mulasztanák, a maguk részéről anélkül egy tapodtat sem.”