Nyomot hagyott – Egy éve ment el Lovas István

„Bátornak lenni ma nem ugyanaz, mint mondjuk huszonöt éve. Akkoriban (1994-ben, a balliberálisok kétharmados győzelmekor) jobboldali sajtót csak nagyítóval lehetett találni, s a mindent elborító liberális propagandamédiában irtózatos lincselések zajlottak a nemzeti oldal politikusai, véleményformálói ellen, ha túlságosan hazafiaskodni mertek, ha kilógtak a sorból. Ebbe az egyoldalú, megnyerhetetlennek tűnő háborúba „robbant be” a Lovas Pista. Mikor a nemzeti oldal még a talajt kereste, ő – a jobboldali újságírók közül talán elsőként – hadat üzent a politikailag korrekt beszédnek, kilépett a liberális kánonból. Mintha csak kereste volna magának a bajt: folyton a legkényesebb kérdéseket feszegette, az ellenfél legérzékenyebb pontjait támadta. Tette ezt utolérhetetlen tárgyi tudással: öt világnyelven olvasott folyékonyan, állandóan naprakész volt, folyton dolgozott.

Ő ütötte be az első szeget a politikai korrektség koporsójába. Ám az ő akkori bátorsága nem említhető egy napon a maiakéval – ugyanis ő kövezte ki az utat a maiak előtt. Követőinek a szókimondásért már nem jár autódafé...

Lovas Pista már egy éve nincs köztünk. Talán nem vagyok vele egyedül: kíváncsi lennék, mit szólna az azóta történtekhez. Például a szívéhez közelálló Salvini és Strache baráti budapesti fogadtatásához, aztán Strache „kilövéséhez”, a Fidesz uniós választási diadalához, Nyugat-Európa agyhalálához, Manfred Weber csúszó-mászó mozgásához. Hogy honi ellenzékünk bohóckodásáról mit gondolna, az viszont nem kérdés: gyanítom, jóízűen és hosszú percekig hahotázna Kunhalmi ajtójelenetén, Hadházy pókemberkedésén, Bangóné bukásán, Fegyőr butaságán, Márki-Zay amerikai vesszőfutásán...”