Akadémikusok keltek ki a Nemzetközi Törvényszék ellen: „viccszervezet lett, amelyet meg kell szüntetni”
Csúnyán berágtak az elfogatóparancs miatt.
Orbán és a Fidesz bármely hivatkozása elvekre, eszmékre leginkább szemfényvesztés, politikai halandzsa.
„A leglátványosabb gesztus kétségkívül Bernard-Henri Lévyé volt, akit a magyar miniszterelnök kétórás beszélgetésre invitált, pedig hát a francia filozófus nem sorolható a hívei közé. Úgyhogy ez akár nagyvonalú gesztusnak is felfogható volna, ha nem gyanakodnánk, hogy azért számíthatott itt a találkozó píárértéke is. Mert mégiscsak egy showmanről van szó, aki a Looking for Europe című stand up performanszával úgy turnézik Európában, akár egy popsztár (jegyek korlátozott számban). Nem arra gondolok persze, hogy a hatalom berkeiben bárki kapisgálná, ki is ez a fura »vásári« bölcselő, de ezek szerint tartanak még a környéken olyat, aki viszont tudja. És tisztában van a találkában rejlő marketing potenciállal.
Úgyhogy máris előttünk állt a vitaképes, az ellenfél érveit meghallgatni tudó, debatter miniszterelnök képe, ráadásul az imázsért még csak nem is a kormánynak kellett perkálnia. Lévy persze udvariasan megköszönte a gesztust, de azért a véleményét nem palástolta. Így esett, hogy halottnak deklarálta Orbán fiatalkori, liberális énjét. Volt is élvezkedés meg taps ballib körökben, és alig valaki vette észre, hogy a maga módján Orbán tulajdonképpen Lévyt is éppúgy megvezette, mint az országot, amelyen uralkodik. Hiszen a francia úgy nyilatkozott: őt tulajdonképpen meggyőzte Orbán érvelése, viselkedése, egész lénye arról, hogy őszintén hirdeti az illiberalizmus igéjét, és tényleg úgy gondolja: abcúg szabadelvűség meg emberi jogok. Persze azonnal felmerülhet a kérdés: ugyan mitől lenne jobb, ha valaki őszintén válik a gonosz hívévé, mint ha csak puszta számításból? Az viszont biztos, hogy egy franciának, a felvilágosodás bölcsőjét ringató ország szülöttének jobban fog imponálni, ha valaki arról beszél: hisz is abban, amit mond. Az eszmék »tején lógó« filozófot könnyű megvezetni, ha egy politikai imitátor némi hitelességgel adja el neki a meggyőződéses embert. Függetlenül attól, mi a meggyőződés tárgya.
Márpedig itt nem annyira meggyőződésről van szó (ráadásul az illiberális kitűzőt azóta – némi igazodási kényszerből – kereszténydemokrata plecsnire cserélték) mint inkább hatalmi számításról és pragmatizmusról. Nyilván nem árt, ha az önérdeket szolgáló, szabadságot korlátozó autokrácia kap valami hangzatos címkét. Így visszatekintve jól látszik: Orbán és a Fidesz bármely hivatkozása elvekre, eszmékre leginkább szemfényvesztés, politikai halandzsa.”