„Kísértetek járják be Európát, ostoba, gonosz kommunisták kísértetei. A kommunista konstrukció örök: elnyomók, elnyomottak, élcsapat.
A kommunizmusban megtestesülő pszichiátriai kórkép logikája is a régi, csupán néhány újítást hajtottak végre azok, akik fizetik az élcsapat felső középosztálybeli életvitelét.
Az elnyomó ezúttal a fehér ember és nem a tőkés. Egy olyan kapitalizmuskritika született, amely nem vesz tudomást a menedzserkapitalizmusról. Elnyomott mindenki, aki a maga vagy ősei felelősségéből nem sikeres vagy csupán nem elég szerencsés.
Ez a kommunizmus már a szerencsét is bünteti, hiszen az nyilvánvalóan egyenlőtlenségeket hoz létre. Az élcsapatot pedig nem kell bemutatnom, ők azok a nem kormányzati civil szervezetek, akik sosem helyi embereket, hanem mindig a globális embert képviselik.
Ezt a kommunizmust, egyelőre még liberalizmus fedőnév alatt, azonban sikerült még embertelenebbé tenni, mint a sztálinit. Ez ugyanis jó úton halad a genetikai egyenlőség felé, hiszen a genderelmélet és társai már nemcsak a fehér férfiak (és az őket kiszolgáló nők, magyarul a gyermeket szülni hajlandó nők) elpusztítását pedzegetik, hanem szankcionálni akarják a nem átlagos, jó gének birtoklását is.”