A Puzsér-Huth vita margójára

2018. június 10. 13:56

Ezért borzasztó nehéz egy Orbánfóbbal vitázni, mert az előzményekről rosszabb esetben nem is tud, mert nem vette a fáradságot, hogy utána nézzen, jobb esetben pedig csak letagadja vagy figyelmen kívül hagyja.

2018. június 10. 13:56
Polgár Portál

„Nos, ez a baj és ez az Orbánfóbia egyik leggyakoribb tüneti megjelenése – nem hajlandóak tudomásul venni az eredményeket, és ezt úgy tudják megtenni, hogy elzárkóznak az összehasonlítástól és fogalmuk sincs az előzményekről, amelyek megteremthetnék a kontextust. Tudniillik, amikor az Orbán-kormányt egy másik kormányhoz hasonlítjuk, azt nem elsősorban azért tesszük, hogy elmondhassuk »de ők is«, vagy hogy »ők bezzeg ezt sem.« A kontextusba helyezés és a viszonyítási alap megjelölése a tárgyilagos megítélést segíti. Klasszikus Orbánfóbia ennek az egyébként teljesen magától értetődő logikai folyamatnak a megtagadása. Ezért borzasztó nehéz egy Orbánfóbbal vitázni, mert az előzményekről rosszabb esetben nem is tud, mert nem vette a fáradságot, hogy utána nézzen, jobb esetben pedig csak letagadja vagy figyelmen kívül hagyja – ilyenkor szoktak ugyebár témát váltani gyorsan, általában Mészáros Lőrincre, mert az aztán az ütőkártya.

A legnagyobb fenntartásom Puzsér Róberttel kapcsolatban azonban nem a fenti állításaihoz kötődik, sokkal inkább ahhoz, hogy a végletekig idealista, és frusztrációjának legfőbb oka, hogy az általa oly katasztrofálisnak ítélt helyzetre ő maga sem találja a megoldást. Véleménye szerint a komplett ellenzék a NER zsebében van, Orbán támogatja a médiájukat és érdekében áll, hogy Gyurcsányok vezessék az ellenzéki tábort. Magyarán Orbán az oka, hogy vicc az ellenzék. Valóban kapnak állami támogatást ellenzéki médiumok is, és ez Puzsér szerint a rendszert szolgálja. Ha nem kapnának, akkor meg diktatúra lenne és hetente járhatnánk a jogállam gyászszertartására. No de akkor mégis mi legyen?

Továbbá, Orbán megveszi a nyugdíjasokat az Erzsébet-utalvánnyal, mert így tulajdonképpen szavazatokat vesz. De ha nem juttatna nekik semmit, akkor a kormány magára hagyná szegényeket éhen halni, már ha nem az egészségügy végez velük. Utáljuk Orbánt, mert segít a nyugdíjasoknak, hogy ezzel megszerezze a támogatásukat, hát jó, tehát utáljuk akkor a politikust azért, mert politizál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tatface
2018. június 11. 10:46
"Utáljuk Orbánt, mert segít a nyugdíjasoknak, hogy ezzel megszerezze a támogatásukat, hát jó, tehát utáljuk akkor a politikust azért, mert politizál.” Kártékonyak tartom Orbánt, de nem utálom. Ugyanakkor ehhez a mondathoz két megjegyzést fűznék: 1. Nem a nyugdíjasoknak kellene segíteni, hanem az önhibáján kívül nagyon helyzetbe került embereknek. 2. A szavazatvásárlás nem politizálás, hanem választási csalás, amit csak tetéz az, hogy állami pénzből történik.
zakar zoltán béla
2018. június 11. 10:04
Puzsért észre sem kell venni!
Einar
2018. június 11. 06:33
Puzsér politikai celeb. Választólolgár pukkasztó. Ebből él. Vigyáz rá, hogy a véleménye mindig mindenkiétől meghökkentően különbözzön, de az akól szabályokat jól felfogott érdekből betartja, sőt roppant jó érzékkel kaméleonkodik. Tudja, hogy mindent megbocsátanak neki az elvtelen ballib haverjai, ha egy lendülettel Orbánt maxpuzséri fokozaton szídja. Puzsér egyszerű és buta, de legalább szórakoztató az önhergelő pici piros disznószemeivel. Képes jó problémákat felvetni, teljesen antiszociális ámde gondolatébresztő véleményt megfogalmazni, hogy azután bármiből levonja a leghülyébb tanulságot, a NER-t önkívületben szídva.
smafu
2018. június 10. 21:46
Biztos rendkívül szórakoztató egy olyan emberrel vitatkozni, aki, amikor beszélsz, látványosan gesztikulál, hangosan röhög, fogja a fejét, kiköpi az italát, meg más hasonló módon jelzi a közönségnek, hogy mikor kell téged kiröhögni. A Huthnak a második ilyennél meg kellett volna köszönnie a beszélgetést, és távozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!