A kereszténység és az lmbtq végső összeütközése jön?
A posztmodernek szerint nincs objektív világ, minden képlékeny, a lényeg, hogy „valósítsd meg önmagad”.
A „mindenség elmélete” természettudományos ambíciónak lenyűgöző, társadalomelméletként téves küldetés, politikai gyakorlatként pedig bűn.
„Az ellenvetéseim. Egy, TGM elfelejt egy nagyon kézenfekvő dolgot, hogy ti. a későbbi tömeggyilkosok és társutasaik mind Marxra hivatkoztak, nem pl. Lassalle-ra, aki kifejezetten az államszocializmus teoretikusa volt. Miért történhetett ez? Két összefüggő okból. Mert Marx elméleti rendszeressége átfogó, ugyanakkor falszifikálhatatlan (azaz tudományos érvekkel cáfolhatatlan, vö. Popper) magyarázatot tűnt adni mindenre, és mert nem volt pozitív cselekvéselmélete. Ez a kettősség – azaz az igazságigényéhez tudományosan fel nem érő, ám inspiráló leíró elmélet és a cselekvéselmélet hiánya – nagyon jól jött az ismert gazembereknek, akik a cselekvéselméleti hiányt helytől és időtől független forradalommal és/vagy proletárdiktatúrával (azaz politikai erőszakkal) megtöltve megtehettek bármit, miközben a – tehát végső soron tudománytalan, de teleologikus – rendszerszemléleti felhatalmazást is a kedvükre értelmezhették és egészíthették ki. Marx tehát éppenséggel a részeredményeinek az egész rendszere tudományos kudarcával való keveredése miatt vált vonzóvá a világ brigantijainak számára, aminek a lehetőségére viszont ő maga nem reflektált (»blaszfémikusan«, nem hedge-elt).
Kettő, ha egy kicsit komolyabban vesszük magát a rendszerét, Marxot szokás elismerni a kritikai elmélete miatt, de a kritika önmagában csak szubverzív (felforgató) – és ilyen lett a marxizmusnak nemcsak a keleti, hanem a nyugati gyakorlata is (ilyen TGM is), sőt ilyen nemcsak a politikai, hanem az összes hozzájárulása (esztétika, etika stb.) is. A marxizmus (tehát nem Marx, hanem a magukat Marx követőinek tartók) saját termékeihez (a proletárdiktatúrától és a lágerektől a forradalmi legitimációjú tervgazdaságon át a »szocialista realizmusig«) Marxnak semmilyen közvetlen doktrinális köze nincs, viszont megalapozta a szubverzív, romboló közéleti mentalitások legerősebbjét, amely máig érezteti a hatását, illetve közvetett köze van a bolsevik praxishoz, amennyiben ez az ő rendszerének kifejtetlenül maradt – vagy csak beleolvasott – ambícióit »teljesítette be.«
Egy mondatban összefoglalva: a »mindenség elmélete« természettudományos ambíciónak lenyűgöző, társadalomelméletként téves küldetés, politikai gyakorlatként pedig bűn. Marx a másodikat elkövette anélkül, hogy a harmadikban leselkedő pusztító erőt felfedezte volna.”