Ez nem Orbán Viktor ötlete, egy Carl Schmitt nevű szerző már a múlt század huszas éveinek végén megírta. Későbbi könyvei közül több magyar fordításban is elérhető (egyik könyvét e sorok szerzője fordította magyarra), az ellenzékben azonban egyelőre nem sikerült senkinek még elolvasnia, pláne megértenie.
A magyar tudományos életet meghatározó posztkommunista-lukácsista lobbi, amelynek hatalma még mindig a kívánatosnál nagyobb, majdnem két évtizeden át akadályozta meg, hogy Carl Schmitt bekerülhessen a magyar politikai diskurzusba, miközben Schmitt neve a német jogtudomány vitáitól az olasz neomarxisták kötelező olvasmánylistáin át a francia jobboldali könyvek bibliográfiájáig mindenütt megtalálható.
A magyar szájszagú, provinciális ballibsi közeggel szemben csak pár bátor ember (Pokol Béla, Cs. Kiss Lajos, Karácsony András, Lánczi András vagy Varga Csaba említhető e sorok szerzője mellett) hivatkozott akkor is Carl Schmittre, amikor még Magyarországon nem illett vagy nem is ismerték őt. Orbán Viktor pedig láthatóan megértette a 20. század talán legnagyobb politikai gondolkodóját – és immáron a harmadik óriási választási győzelmét aratja schmitti elvek alapján.