Hogyan (ne) csináljunk ellenzéket
Rendszeres szokásunk volt korábban tanácsokat adni az ellenzéknek, hogyan igazgassák saját magukat, hogy ha nem is kedvelhető, de tűrhető szereplői legyenek a magyar közéletnek.
Mármint az egykori indulókban is megénekelt vörös Csepel.
„Mármint az egykori indulókban is megénekelt vörös Csepel, ahol a jelek szerint a 2014-ben győztes Szabó Szabolcs, annak idején az Együtt jelöltje, 2018-ban sem hajlandó az MSZP-Párbeszédhez átigazolni.
Pedig az utóbbi négy év alatt az Együtt nemigen erősödött, sőt: megmaradt agilis törpepártnak. Miközben persze az MSZP sem mutatott elsöprő lendületet, aligha lett életrevalóbb, sőt: váltópárti potenciálja szertefoszlott, középpártként is a végét járja.
Az Együttnél azonban így is, még agóniájában is jóval erősebb.
De Szabó Szabolcs úr a párthűség rendíthetetlen ólomkatonájaként, tagja kíván maradni – ahogyan ő fogalmazott – »politikai családjának«.
Mire, jó ellenzéki szokás szerint, az MSZP kilátásba helyezte egy saját jelölt indítását, aki ugyan sosem volt csepeli, ám ezen kívül semmi baj vele. Ha csak az nem, hogy vidéki körzetében sem nyert még soha egyéni választást, eddig csupán az MSZP listájáról jutott be a parlamentbe.
Itt tartunk most, de ha emiatt valaki tövig rágná a körmét izgalmában, hát nem kell.”