„A magyar miniszterelnök számára a legjobb hírek idén értelemszerűen Kelet-Közép-Európából jöttek. Ausztriában megbukott egyik legmarkánsabb kritikusa, a szocdem kancellár, Christian Kern, és két olyan politikus alakított koalíciót, akik sok tekintetben Orbánt tartják példaképüknek. Aki a néppárti Sebastian Kurzcal, az új osztrák kancellárral – legalábbis a menekültpolitikában és az EU további föderalizálása elleni harcában – fontos szövetségest nyert. Prágában is olyan kormány alakul a liberális Andrej Babis vezetésével, amely az Európai Unióról hasonlóan gondolkodik. Varsó meg már jó ideje mellette áll. Igaz, a térségben sem teljes az orbáni fordulat. Pozsony távolodik a többi visegrádi államtól, inkább Berlint és Párizst támogatja. Zágrábban a korábban igencsak Orbán-párti jobboldali kormánypártot Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök eltolta a Fidesztől. Bukarest, Ljubljana vagy Szófia is inkább a mindenkori nyugat-európai irányoknak akar tetszeni, mint egy magyar kormányfőnek.
Orbán ráadásul továbbra is eléggé egyedül áll a maga illiberális államával. Sem Kurz Bécsben, sem Babis Prágában nem akar ilyen irányt. Ám az Európai Unió elfogadni látszik Orbán belpolitikai hatalmának erejét, mivel nem lát komoly alternatívát vele szemben. Itthon tehát egyre inkább bármit megtehet, és látható az is, miként enyhül vele szemben a nemzetközi sajtó.
Szó sincs róla, hogy megszerették volna, de beletörődtek, hogy most ilyen. Az összeurópai porondon, ahol a bevándorláspolitika és az EU föderalizációja a fő vitatémák, mindenképp több szövetségessel kezdheti meg az új évet. Angela Merkel meggyengült, inog. Bécs és Prága átállt. Varsó megszilárdult. 2018-ban ráadásul Rómában is győzhetnek azok az erők, amelyeknek Orbán Viktor szurkol. Az erőterek tovább formálódhatnak.”