„Bevallom, azonnal dühbe gurultam, amikor elolvastam Kerényi Miklós Gábor úgynevezett bocsánatkérését, amelyben a direktor ugyan nem tagadta az elmúlt napokban ellene felhozott vádakat, ám a szexuális visszaéléseket nagyvonalúan átcsomagolta, hogy a vállalhatatlant valamiféle elvont művésziként mutassa be. S bár nem vagyok művész, jó érzésű emberként követelem: el a mocskos kezekkel a művészettől!
Ahogy el a besározott kezekkel, a visszaélésekkel az élet minden területétől! Az oktatástól, a politikától, a munkahelyektől, a családtól és igen, az egyháztól is. Nem szabad eltűrnünk, hogy zaklatók, hogy hatalmukkal visszaélők, hogy beteges tetteket végrehajtók rombolják a társadalmat. Ezért nem fogadhatjuk el a hallgatás kultúráját, nem dughatjuk a homokba a fejünket, hiszen »növeli, ki elfödi a bajt«. Természetesen nem szabad puszta rágalmak alapján szobrokat a földre döntenünk, de ha bizonyítást nyer a szörnyűség, erélyesen és határozottan kell fellépnünk. Mert sem fizikai, sem verbális agresszió nem igazolható, mert egy másik ember megalázása elfogadhatatlan cselekedet.”