Nem, de remélem, hogy Gergő és a pártja helyét is meg fogjuk találni a kormányváltó szövetségben.
Nem lett volna egyszerűbb egy előválasztáson letudni ezeket a csörtéket? Az MSZP azért nem lelkesedett az ötletért, mert állítólag a balos ellenzék belharcán röhögtek volna a fideszesek. Ehhez képest most a balos ellenzék belharcán röhögnek a fideszesek.
Elég sok választást nyertem ahhoz Szegeden, hogy ne féljek semmilyen megmérettetéstől. Ráadásul ismerem a szavazókat, tudom, hogy a pótcselekvések a legkevésbé sem érdeklik őket. Az előválasztósdit a lét és nemlét határán mozgó pártok találták ki; azok, akik a tévészerepléseik számából következtetnek a támogatottságukra. Vagyis egy ilyen projektnek kétféle kimenetele lehetett volna: ha jól megszervezzük, mind a 106 körzetben nyer az MSZP, ha rosszul, a Fidesz – a Kubatov-lista segítségével – meghekkeli az egész folyamatot. Előrébb lennénk?”
(A Botka Lászlóval készült interjú további részeit a Heti Válasz 2017. augusztus 10-i lapszámában találják.)