Pridepárti erőszak – gyújtogatás az ülésteremben (VIDEÓ)

Kubtov Gábor szerint „a baloldal akciója egy nettó nemzetellenes cselekmény, merénylet”.

Válasz Dr. Király Miklós dékán nyílt levelére.
„A tartalmi elemzésen túl más szempontok is eszébe juthatnak a levele olvasójának. Elsősorban az, hogy a nyílt Facebook-poszttal nem a leírtak megváltoztatását tűzte céljául, hanem politikai vitát kívánt generálni. Ebben az esetben, az eddigi fenntartásaimmal ellentétben, mégiscsak összhangban van a cél és a választott eszköz. Engedje meg ugyanakkor, hogy kételkedjem ezen szándékában, hiszen dékánként különösen a sajtónyilvános politikai tartalmú rendezvényeket erősen korlátozta a karon (egyébként vitatható, de logikus és következetes érvekkel), azaz mindent megtett, hogy az egyetem ne keveredjen politikai vitákba közvetetten sem. Vélelmezem, hogy ennek oka az ELTE-n dolgozók sokszínű véleménye és a politikai adok-kapok egyetemi eszközökkel való kontrollálhatatlansága volt. Ha igen, gondolom, hogy abban egyetértünk, ez a helyzet mostanra sem változott meg.
A miniszterelnöknek írt levelében néhány felsőoktatás-politikai szakkérdést is érint, amelyek szintén érdemesek az alaposabb vizsgálatra. Engedje meg, hogy – kellő alázattal – erre is vállalkozzam, miközben tudom, hogy nyolc év dékáni tapasztalattal nem szállhatok versenybe sem. Levelében nehezményezi, hogy Magyarországon a főiskolákból egyetemek lettek. A »felminősítés« több esetben tűnhet érdemtelennek, de mégis felmerül a kérdés, hogy nem nemzetközi trendről van-e szó.Vajon az átcímkézés ténylegesen csökkenti-e a távolságot az alkalmazott képzések és a tudományos fellegvárak között?
Ha már az elnevezésről van szó, azt se feledjük el, hogy a CEU sem igazán egyetemes egyetem, hiszen alapképzést nem folytat, csak mesteri és doktori kurzusokat kínál, tudományterülete pedig inkább egy karnak, mint egy egész univerzitásnak tekinthető. Félreértés ne essék: ettől még helyes, hogy egyetemnek hívják, észrevételem csak azt bizonyítja, hogy ma már nem érdemes szűkmarkúan bánni ezzel a címmel.
Szintén szó esik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiemelt szerepéről. Miközben igaz a felhánytorgatott forrásbőség, s az is, hogy az „új Ludovika” aligha tudományegyetem, azt se felejtsük el, hogy csak formailag van szó új intézményről. Rendőrtiszti és államigazgatási főiskola, valamint nemzetvédelmi egyetem korábban is létezett, a közszolgálati ezek integrációja. Ráadásul az új intézmény egyáltalán nem vádolható egyoldalú kormánypártisággal, az oktatói gárdája alapján semmiképpen sem.
Végül megemlíti az egyetemek 500-as sanghaji listáját s a magyar felsőoktatás lecsúszását. A tény fájdalmas, de nem hiszem, hogy a miniszterelnök felelősségi körébe tartozik. Nem lehet, hogy az ilyen kritikus visszajelzéseknek inkább önvizsgálatra kellene sarkallnia az egyetemi oktatókat és az egyetemi vezetőket? Szerintem rossz beidegződés, ha a saját hibáinkért is a politikai vezetőket vonjuk felelősségre.
A nemzeti felsőoktatás jövőjéért aggódni helyes és jogos. Egyetemi embernek az előremutató megoldásokon töprengeni egyenesen kötelező. A CEU körüli politikai vitából azonban a magyar egyetemi és tudományos szféra végóráit vizionálni alaptalan és felelőtlen következtetés, a nyilvánosságban elterjedt kifejezést használva »politikai termék«. A mindenkori miniszterelnököt kritizálni demokratikus országban természetes és szabad, de aki kioktatja, leszólja vagy áthárítja rá a felelősségét, méltatlanul jár el. Vajon tudja-e, aki így tesz, hogy milyen ügyet szolgál?”