Az egyesült álmok elnöke

”A cégbirodalmak felértékelődése, a világpolitikába nagyhatalomként visszatérő szereplők és a huntingtoni civilizációs törésvonalak is ugyanarra a felismerésre kell vezessék Donald Trumpot: el kell fogadnia, hogy a világot ma már nem kizárólag az ovális iroda asztala mellől irányítják. Mindenki számára nehéz feladat szembenézni a saját hanyatlásának árnyékával: Spanyolország és Portugália például évszázadokig hitegette magát azzal, hogy korábbi fényében tündököl. Madridban Kuba 1898-as elvesztéséig alig akarták elismerni, hogy ez már nem Habsburg Ká­roly birodalma, ahol »sosem nyugszik le a nap«, amikor pedig rá kellett döbbenniük, az gátszakadásszerű változásokat hozott, elég csak arra gondolni, hogy a spanyol irodalom és művészet egyik meghatározó időszaka a »kilencvennyolcas nemzedék« nevet viseli, a huszadik századi spanyol történelmet pedig végigkíséri az a fajta nosztalgiapolitizálás, ami minden hanyatlóban lévő ország sajátja. Vajon ez zajlik ma Washingtonban is? Donald Trump sikeresen felismerte az országon belül a hanyatlás jeleit (amelyek egyben sokszor okok is): munka nélküli emberek százezrei, külföldre települő vállalkozások, a központi hatalom ellen »lázadozó« városok és régiók (például Kalifornia) és elefántcsonttoronyba zárkózó értelmiség. Ha a hadseregfejlesztés és a diplomáciai visszavonulás a »világ csendőre« szerepből ugyanennek a felismerésnek a jele, az elnök akár fel is építheti álmai Amerikáját.”