»Az Orbán-törzs átmeneti típus a kettő között, de azért inkább »nomád«. Térségünkben az uralkodó hatalmi modell mindenütt az Aranyhordáé. Ezt örökölte meg az oszmán és az orosz cári birodalom. (…) De a maffia Olaszországban formailag mégse legális. Nálunk azonban ez a kormány. Don Vittorio kormánya. (…) Orbán Viktor nem nacionalista, nem antinacionalista, hanem képmutató hatalmi megszállott. Orbán és klikkje nem autoritárius (tekintélyelvű), hiszen teljesen destruktív, szétzúzza a rendezett államéletet, párhuzamos, informális hatalmi struktúrákat hoz létre, beleértve a törvénytelen pártmilíciát és párhuzamos titkosszolgálatokat; magához vonja a kormánytól elvileg független hatalmi ágak személyzeti politikáját; személyesen osztogatja a díjakat és kitüntetéseket. (…) Büdös proli, büdös paraszt, büdös zsidó, büdös cigány – ezek a kor jelszavai. Ellenállás nem mutatkozik, sztrájk, tüntetés alig. Kritikai kultúra még akad, de kicsi, elszigetelt, gyönge, bátortalan.«
A helyzet, Népszabadság, 2001. december 24.
Lengyel László, Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat)
»Orbán Viktor maga tette fejére a koronát, s maga is veszi le. Gondoljanak barátai és ellenfelei bármit, szomorú és tragikus látni, ahogy e gondolkodó és cselekvő, mindig érdeklődést kiváltó politikus kiégve, gépezetté merevedve darálja mondatait. Az élő szemre hideg jéghártya fagyott, a kedves mosoly farkasvigyorrá merevedett. Beszéde, ruhája, arca másé. Sikerült úgy szólnia hozzánk, hogy nem volt egyetlen eredeti, saját gondolata. Gyászbeszédet tartott a Vigadóban Orbán Viktor miniszterelnök. (…) A „magyar élettér”, a „gazdasági patriotizmus”, „magyarnak lenni jó befektetés”, „a magyar visszanyerte hitét és öntudatát” – mind-mind elhangzott már Horthy Miklós rossz kiejtésével, Bethlen István rosszabb, Gömbös Gyula jobb beszédeiben. De nem új 1993–94 retorikájához képest sem.«
Gyászbeszéd, Magyar Hírlap, 2002. február 9.
Spiró György, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat)
»Jönnek a dúlt keblű mélymagyarok megint, / fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból, / csönd van. Senki se pisszen. Alantról / kevéske hűlt költő csontujja int. / Ó, ha gyilkolni szabadna újra, / csámcsogva, hersegve szívnák a vért – / miért is? Ki tudja. Trianonért? – / mered pár utcanév pici csontujja. / Ez olyan klíma: itt folyton beborul, / ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen, / hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél, / és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek, / hogy bebizonyítsuk, / nem csak a szemetek tudnak magyarul.«
Jönnek, Új Írás, 1984