Ahol már a kocsmák is bezárnak

Szelényit és Konrádot legközelebb meg kell dobálni tojássl. Menjenek innen a kurva anyjukba.

Romániában kitalálták, Magyarországon megvalósitották: A romboló hatalom ellenében Múltról és jelenről Molnár János egy könyve kapcsán (2009. november) (Megjelent az Átalvető 73. számában, 2010. márciusában) ... A falurombolás történetére érdemes egy pillanatra még visszatérni, mivel a jelenség történeti vizsgálata során izgalmas és a romániai eseményekhez nem igazán kapcsolt vonatkozásai is feltárulnak előttünk. Molnár János megemlíti, hogy magyar diplomáciai források értesülései szerint már 1972-ben szóba került Romániában egy társadalom-átalakítási terv, amely azonban lekerült a napirendről. Ugyanezen források szerint 1986-ban egy gazdasági tárgyaláson Ion Dincă miniszterelnök-helyettes említett egy tervet, amely révén 500 ezer hektárral lehetne növelni a termőterületet. Ezek a ’88 márciusában meghirdetett falurombolás gondolatának előfutárai, melyeknek kiszivárogtatott formájából még nem érzékelhető egyértelmű en az ország egyneműsítésére irányuló szándék. A meglepetés akkor ér minket, ha a fenti tényeket magyarországi történésekkel vetjük egybe. A hatvanas évek második felében - a hetvenes évek elején ott is felvetődött a településrendezés kérdése. A tervezőmunkaa VÁTI (Városépítési Tudományos és Tervező Intézet) keretében folyt, amely az építésügyi és városfejlesztési miniszteri tárcát akkor betöltő (nyilvánkommunista) Bondor József hatáskörébe tartozott. A munkacsoportot Szelényi Iván és Konrád György városszociológusok vezették. Róluk Makovecz Imre több interjújában is olvashatunk. Részlet az egyikből: ezek az emberek „a kormányzat megbízásából kidolgozták, hogy 3300 magyar faluból 1300-at hogyan lehet szerep nélkülivé minősíteni." Ez „úgy történt, hogy először az iskolát, majd az önkormányzatot (illetve akkor a tanácsot), aztán az egészségügyet, majd a kereskedelmet számolták fel az adott településen, hogy az embereket elkényszerítsék onnan.” (A térré váló dramaturgia, Ökotáj, 39-48, 2008. 149-157. o.) Konrád és Szelényi az akkor ellenzékinek tudott szabad demokrata csoport tagjai voltak. Miután megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című nagy port felvert művüket (1974), hamarosan – több- kevesebb időre – mindketten nyugati országokba távoztak. Mintha akkor senkinek nem tűnt volna fel, hogy Magyarországon a rombolás terveit dolgozzák ki, és igyekeznek azokat gyakorlatba is ültetni. Mára már nem csak a faluról van szó. Ezért egyre többen látják, hogy a mind szélsőségesebbé váló (többnyire gazdag) liberális rétegek különböző politikai megnevezések alatt összefonódnak, az embereket, valójában az emberiséget csak haszontermelőnek tekintik és hatalmukat globálisan kiterjeszteni törekednek. A mai helyzet pontosabb felméréséhez menjünk kissé vissza az időben . Olvassunk bele egy Faluvég című, az állam gazdasági szerepvállalásával foglalkozó, a Magyar Nemzetnél 2006. május 20-án zajlott és a http://www.mno.hu/portal/355292 címen megtalálható kerekasztal-beszélgetésbe. Ekkor hat nappal vagyunk Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde előtt, amely csak majd szeptemberben fog nyilvánosságra kerülni. Viszont csaknem egy hónapja megjelent már az Utolsó esély című dolgozat, amely – annak ellenére, hogy a világgazdaság válsága majd csak két esztendő múlva jelentkezik – drasztikus anyagi megszorításokat javasol a magyar társadalomban. Szerzői: Bokros Lajos, Csillag István, Bauer Tamás és Mihályi Péter. Közülük ez utóbbi volt jelen a megbeszélésen. Mihályi Péter kvalitásairól röviden: közgazdász, egyetemi tanár, a szabaddemokraták szakpolitikusa. Ő az egészségügyi reform egyik főteoretikusa. Az Utolsó esély szerzőinek ultraliberalizmusa kiderül a tanulmány szövegéből is, amely szerint a túl magas bérek rontják a magyar feldolgozóipar versenyképességét. Egyik vitapartnere felméréseket idézve bebizonyította, hogy Magyarországon a világ legszegényebbjeinek szintjén van a bérezés. Állítólag ezt kellett volna tehát tovább csökkenteni. Mihályi szerint a szociális piacgazdaság fogalma, melyet ott találunk alkotmányunk preambulumában, „pusztán politikai legenda, zsurnalisztikai fordulat, közgazdasági definíciója nincs. A dolog tehát nem létezik, ettől függetlenül tényleg benne van a magyar alkotmányban.” A szociális piacgazdaság Konrad Adenauer, a Német Szövetségi Köztársaság első kancellárjának (1949 –1963) idején született, aki teljesen szétrombolt országát ezzel a gazdaságpolitikával tudta talpra állítani. A fogalmat először Alfred Müller-Armack politikus, a kölni közgazdasági iskola megteremtője használta 1946-ban. Röviden így foglalta össze: „a szabadpiaci elvekkel összhangban lévő, szociális biztosítékokkal kiegészített piacgazdaság” . Tudjuk, hogy a liberalizmus a szabadpiaci elvekkel és a piacgazdasággal tökéletesen egyetért. Ezért Mihályi Péter a szociális biztosítékok létét, sőt létjogosultságát kérdőjelezte meg, kétségtelenül annak az elterjedt felfogásnak az alapján, hogy a szabadpiaci mechanizmusok önmagukat eredményesen szabályozzák . A mostani válság kitörése után több neves szakember felismerte ennek téves voltát, de a gazdasági élet résztvevőinek értékrendjében továbbra is a profit utáni hajsza marad az elsődleges, ezért a gazdaság emberi tényezőjét figyelembe vevő szociális biztosítékokat továbbra is elkerülendő tehertételnek tekintik. Talán csak a legközelebbi gazdasági összeomlásig. Arra a felvetésre, hogy a közszolgáltatások elvonásával a lakosság tíz éven belül elköltözik, Mihályi csak ennyit válaszolt „Költözzön el.” A vitavezető kérdésére, hogy „Szűnjön meg a falu?” - ez a válasza: „Persze. Középkori hagyomány, miért kellene fenntartani? (...) A magyar települések többsége háromszáz főnél kisebb, életképtelen.” A hajdani romániai tervek szerint, amely ellen tömegek mozdultak Magyarországon is, tömbházlakást kapott volna, akinek a házát központi parancsra lerombolják, és városi létesítmények együttesét ígérték hozzá. Ma a magyarországi kistelepüléseken nincs erőszak csupán anyagi okokra hivatkozva eltűnik minden, ami eddig az életet lehetővé tette mindenekelőtt az iskola és a közlekedés. Az ott lakó „önszántából” kénytelen nagyobb helységbe költözni, ahol napjainkban munkát nehezen talál. Megélhetésért és lakhelyért küszködve tengődnek ma már családok, és számuk csak nőni fog. Pedig megélhetnének családi gazdálkodásból, ahogy az a példaként emlegetett nyugati országokban szokás, ha ők is némi segítséget kapnának hozzá. A kiürült vidékeket talán mezőgazdasági nagyüzemek fogják felvásárolni. De lehetséges, hogy bevándorlók kezébe kerülnek majd, s akkor érdemes lesz újraszervezni a közlekedést, és visszatelepíteni a bezárt intézményeket. Immár nem magyaroknak. http://tothkarolyantal.se/h-a_mult_metszetei/8_a_rombolo_hatalom_elleneben.pdf

Amikor kb 2002-ben láttam, hogy az első falusi teszkó párhetes pangás után kezd megtelni parasztokkal, leesett az állam. Konzumidiótákká tettek mindenkit - az életlehetőségek elvétele után.

"Itt valaha egy pizzázó volt, ott egy kocsma, de már csak a lerohadt falak várják az éhes-szomjas vendéget.” Ez olyan, mint az alkonyba fogant elmúlás csendje. Nem biztató, sőt...