„Tegyük fel, azt mondja valaki, megkapod álmaid munkáját, ezért cserébe csak egy kétperces interjún kell részt venned, amire van 364 napod felkészülni, viszont tökéletesen kell teljesítened. És ugyanarra a munkára még harmincan jelentkeznek melletted, szintén ugyanígy készülnek, és ők a világ legjobbjai.
Biztosan nem hibáznál? Egyszer sem? Egy nyelvbotlásod sem lenne? Elvégre erről álmodsz egész életedben…
Tegyük fel a lehetetlent! Hibázol, nem Te kapod az állást. Jobban éreznéd magad, ha ezrek írnák a Facebook-oldaladra, hogy elrontottad? Jobban menne attól legközelebb?
Vagy az segítene, ha azok, akik miatt küzdesz, azt mondanák: »Semmi baj, büszkék vagyunk rád!«?
Tízmilliós ország vagyunk, mégis sorra nyerjük az aranyakat, az érmeket. Külföldön a csodájára járnak a magyar nemzetnek, hogy hogyan lehet képes ilyen sportcsodákra egy ilyen apró ország. Az éremtáblán Spanyolországot, Olaszországot, Kanadát előzzük meg, a magyar mégis elégedetlen.
Olimpikonok, hozzátok szólunk!
Küzdjetek, de ne csak az országért, magatokért is, ez a Ti életetek, amibe nekünk, egyszerű szurkolóknak semmi beleszólásunk. Engedjétek el a megfelelést, az elvárásokat! Örülünk az aranynak, az ezüstnek és a bronznak is, de soha senkit sem fog érdekelni az, hogy hányadik helyen végeztek, ha a szíveteket, lelketeket kiteszitek ebben a néhány napban, és mindig igyekeztek erőfeszítést tenni azért, hogy folyamatosan fejlődjetek, újra és újra legyőzzétek önmagatokat.”