Bírjuk a gyűrődést

A március 15-i bejelentést úgy is lehet értelmezni, hogy a Tanítanék Mozgalom kilépett a szakmai kérdések keretei közül és a politika terepére lépett. Igazuk van azoknak, akik ezt így látják?

Ez elsősorban definíció kérdése. Egyértelmű, hogy mi szakmapolitikai kérdésekben nyilvánulunk meg. Ugyanakkor, amennyiben a politika szót úgy értelmezzük, hogy az a közügyeinkről való beszéd és vita, akkor nevezhetjük politikainak a mozgalmat. A szakpolitikai kérdéseken túl szerintem csupán egyetlen dologért, az emberi méltóságunkért állunk ki, de ezt sem nevezném politikának. Egyszerűen a kölcsönös tiszteletet várjuk el.

Sokan mégis úgy látják, hogy távolodnak a szakpolitikai kérdésektől, így félő, hogy elveszítik a társadalom egy részének a szimpátiáját. Mások viszont önökben látják azt az erőt, ami megroppanthatja az Orbán-rendszert. Hogy lehet megfelelni ennek a két, egymásnak is ellentmondó elvárásnak?

Mi az oktatás kérdéseiről szeretnénk beszélni. Azzal nem tudunk mit kezdeni, hogy egyébként egyfajta messiásvárás van a közhangulatban. Elképzelhető, hogy bennünk látják a jövő politikusait, de mi pontosan tisztában vagyunk a határainkkal. Én egy egyszerű franciatanár vagyok, aki anyuka is. Látom, hogy mi a probléma a tanáriban, látom, hogy mi a gond az osztályteremben, és erről szeretnék beszélni. Olyan rendszert akarunk létrehozni széles társadalmi egyeztetés után, ami lehetővé teszi, hogy azoknak a gyerekeknek is jobb legyen, akik most járnak iskolába, a jövő generációi pedig még jobb feltételek mellett tanulhassanak. Bármelyik követelést nézzük, a gyerekeinkről szól, ezen keresztül pedig az ország jövőjéről, hangozzék ez akármilyen közhelyesen is.”