Szabadok legyünk, ne rabok

„Jelképes volt az a távoli dühödt nyekergés, amit az úgynevezett ellentüntetők felől hozott a szél a Múzeumkert előtti körúti sokezres, esőálló sokadalom számára. Ez a tónus hatotta át az úgynevezett pedagógustüntetést és a balellenzék megmozdulásait is. Hisz minden megnyilatkozásuk az internacionalizmus legpopulistább változatát jelenítette meg. Amit főként Pukli István, illetve rá rímelve az önállóan is demonstráló MSZP előadtak szélsőséges anarchista demagógiában, olyat a rendszerváltás óta még nem hallott az ország.

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója bevallottan nemcsak a kormány, hanem az egész Országgyűlés – a baloldalt is beleértve! –­ ellen kelt ki üvöltve, végső soron a hatalom átadását követelve. Az ő olvasatában már nem is kell tárgyalni a kormánnyal, csak minden követelésük teljesítését tudják elfogadni, különben jön a tanári munkabeszüntetés, majd az általános sztrájk. Minden alap nélkül magukhoz sorolják a társadalom nagy többségét, holott erre a nyolc-tízezres tömeget látva semmi alapjuk nincs. Amelyben ha pár százalék tanár, értelmiségi lehetett, sokat mondunk.

Miként a miniszterelnök is utalt rá, a nemzetköziség erői másfajta fegyverekkel küzdenek: zsarolással, megbélyegzéssel, fenyegetéssel. A hazai és nemzetközi internacionalista gondolkodásmód itt találkozik. Nem tűri a sokféleséget, és üldözi az egyenlő mércét. Teljes behódolást követel minden iránt, ami nemzetállam-ellenes. Ebben az új megvilágításban tehát Brüsszel megállítása a negatív gondolkodásmód, a meghaladott, kominternes fíling meghátrálásra kényszerítését jelenti. Ami pedig nem megy másként, csak a pozitív tartalmak, értékek felmutatásával, a szabadságszerető nemzetek önkéntes összefogásával, amelyek elutasítják a rájuk oktrojált uniformizációt.”