Birtokpolitikai reform

„A kormány a birtokreformmal lezárja a magyar agrárium posztkommunista korszakát. A kommunisták által államosított területeket a gazdáknak juttatja. »A hatalom döntések vállalása.« Harold Lasswell politikatudós szentenciája igaz ugyan az Orbán-kabinetre, ám a balliberális kormányzásra bajosan: »nem csináltunk semmit«, ismerte be Gyurcsány Ferenc. Az MSZP vezette kormányok idején a birtokpolitikában minden maradt a régiben: a mamutbirtokok és a zöldbárók túlhatalma burjánzott. Persze ez a semmittevés az ő érdekeiket szolgálta. De térjünk vissza Elek István kritikájára.

»Nem rendelkezett a családtagok birtokának összeszámításáról.« Valóban. Gondoljunk csak bele: különböző háztartásokat vonna össze a törvény. Hogy is nézne ki ez a gyakorlatban? Nem mezőgazdasági példát hoznék ennek a jogi abszurditásnak a szemléltetésére. Teszem azt, egy iskolában dolgozik az apa és fia, ezért nem kaphatnának két fizetést az elvégzett munkáért, mert »egy érdekkörnek« számítanak Elek István és Ángyán József fogalmai szerint. Miközben két háztartásban élnek, immár két családot alkotnak, s nem közös kasszából fedezik szükségleteiket. Megkockáztatom: még csak beszélőviszonyban sincsenek egymással, ám az ángyáni logikával írt törvény szerint egy egységként kezelnék őket. A jogegyenlőség elve alapján a gazdák követelhetnék: az oktatási intézményekben és másutt is hasonlóan járjon el az állam. Hova vezetne mindez? S egyáltalán: ki számít családtagnak? A kérdés természetesen költői volt.”