„Tiltakozom az 1919-es és az 1945 utáni söpredék mai utódainak gyalázatos megnyilvánulásai ellen! Ezek, ha tehetnék, holnap vagy holnapután ismét ölnének. Épp oly kéjesen, mint elődeik. Mindezeken túl pedig itt az idő kimondani, egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt! (...)
Donáth György antiszemita volt?
Az volt. Mint korának számtalan kiváló, megfellebbezhetetlen tehetségű, nagyságú embere, akik nélkül egyszerűen nem is létezne magyar kultúra és magyar história. Ha pusztán az antiszemitizmus elegendő ok lenne arra, hogy kitagadjunk valakit a magyar pantheonból, akkor nem lenne ott helye Petőfi Sándornak, Herczeg Ferencnek, Kosztolányi Dezsőnek, Márai Sándornak, Németh Lászlónak, Illyés Gyulának, Szabó Dezsőnek, Féjának, Erdei Ferencnek, Móricz Zsigmondnak – úgy általában a népieknek, és históriánk számtalan nagyságának. Ráadásul az antiszemitizmus számos esetben vád csupán, s elég hozzá, ha valaki akár egyszer életében rosszat vagy igazat írt a zsidókról. Arról nem is beszélve, hogy a ’19-es patkánylázadásban és tömeggyilkosságokban sajnos felülreprezentált magyarországi zsidóság – tagjai többségének akarata és szándékai ellenére – maga is tehet arról, hogy »kivívta« a többségi társadalom mély ellenszenvét és haragját.”