„A rendszerváltás első éveiben kialakulatlanok voltak a játékszabályok. A privatizáció ideológiai okokból és az adósságtörlesztés forrásigényei miatt gyorsított ütemben folyt. A 90-es évek első felében valós kontroll nélkül működött, és több mint 500 milliárd forintos veszteséget halmozott a bankrendszer. Az állami fejlesztési kiadásokat kockás füzetben vezették több minisztériumban, önkormányzatnál. Eközben, aki ráérzett a kusza kor működésének logikájára és szerencsés volt, komoly vagyonokhoz juthatott hozzá. A kreatív energiák komoly részét az előnyök és pozíciószerzés kötötte le az építkezés, az újítás helyett.(...)
A rendszerváltók nem látták elég mélyen, mennyire korhadt a magyar gazdaság belseje, nem mérték fel, mekkora sokkot okoz majd a piacgazdaság és a világpiac. Ennek következtében nem voltak kidolgozott elképzelések, milyen lehetőségeket kínál Magyarország a korszerű, versenyképes működésbe közvetlenül bekapcsolódni nem tudó cégeknek, embereknek. Az volt az elv, hogy aki tud, érvényesüljön, aki nem, annak segít az állam. Az értékteremtés szempontjából lemondtunk az 50 év felettiekről, a képzetlenekről, sok szegény vidékről.
A felkészületlenség a világ vezető műhelyeire ugyanannyira érvényes volt, mint a hazai elitre. A nagy nemzetközi szervezetek szakértői a helyi sajátosságok ismerete nélkül javasoltak sokszor ki sem próbált gazdasági recepteket. A kelet-európai átalakulás fájdalmainak nagy szerepe volt abban, hogy a közgazdaságtan és a gazdasági szervezetek felismerjék a korábbi gondolkozás korlátait. A rendszerváltást elemző hosszú tanulmányok mutatják be, hogy a piac és a szabad társadalom nem alakulnak ki hirtelen maguktól, a máshol jól működő gazdasági intézmények meghonosítása során körültekintően és alázattal célszerű eljárni.(...)
A többi visegrádi ország fogyasztásnövekedésétől való elmaradást csak részben magyarázza a 80-as évek eladósodása. Hozott az ország rossz döntéseket, halasztott el lehetőségeket – az első 10 évben és utána is. A mai világunkat kialakító lépések részletes elemzésével tudhatnánk meg többet arról, hogyan csökkenthettük volna az átalakulás fájdalmát. Ez azonban nehéz: élesek még az emlékek ahhoz, hogy a tanulságokat keressük a bűnbakok helyett. Pedig ebbe bele kell tanulnunk, hiszen az egyik legnagyobb különbség az előző rendszerrel szemben, hogy most már rajtuk múlik, hogyan alakítjuk az életünket.”