Kik és miért manipulálják a médiát?

„Mondana egy példát?

– Inkább kettőt. A befolyásolás ugyanis részben úgy működik, hogy többet mondunk a valóságosnál, máskor pedig inkább azt is elhallgatjuk, ami megtörtént. Már fiatal újságíróként mindkettőben gyors tapasztalatot szereztem a nyolcvanas évek végén az iraki-iráni háborúban. Bagdadból indultunk a frontra, és meglepve láttam, hogy kollégáim egy-egy benzineskannával szállnak fel a buszra. Azt hittem, hogy tartalék üzemanyagot hoznak magukkal. Meglepetésemre, amikor elértünk a sivatagban egy kiégett tankroncsokkal szegélyezett útszakaszhoz és megálltunk, az újságírók elkezdték a magukkal hozott benzinnel locsolni a roncsokat, majd meggyújtották azokat. Közben az operatőrök felállították a kamerákat, és a riporterek mikrofonnal a kezükben a lángoló roncsok előtt elkezdték a bejelentkezést, az »iraki-iráni frontról«. Megijedtem, hogy nekem haditudósítóként nem lesz mit írnom az újságom számra, de a tapasztalt kollégák megnyugtattak, írjak nyugodtan bármit, otthon úgyis bátor háborús újságírónak fognak tartani, aki kemény bevetésen vett részt. Ez az egyik oldal, a torzítás másik formája pedig az, amikor a megtörtént eseményekről nem tudósíthatunk. Szintén az iraki-iráni háborúban történt, amikor több száz kilométerre Bagdadtól délre iraki katonák vegyi fegyvert vetettek be iráni katonák ellen. Ez néhány hónappal az után volt, hogy Szaddám Huszein – akit akkoriban éppen jófiúnak tartottunk – mérgesgázzal támadt kurd falvak ellen. Szemtanúja voltam ennek a második incidensnek, még meg is sérültem, amikor az irakiak mustárgázt vetettek be, amit történetesen Németoszágban gyártottak. Amikor a frontról visszaérkeztünk Bagdadba, elküldtem a tudósításomat az általam készített exkluzív fényképekkel együtt. Arra számítottam, hogy óriási botrány lesz, hiszen néhány évtizeddel a második világháború után újra német gyártmányú fegyverekkel gázosítottak el embereket. Valójában azonban csak egy rövidke hír jelent meg egy alkalommal, valahol az FAZ közepén.

Ha már a pályája elején ilyen tapasztalatokat szerzett, miért maradt mégis a rendszerben további másfél évtizedet?

– Ez úgy van kitalálva, hogy ha valaki nem tartja be az íratlan szabályokat és elvárásokat, akkor legközelebb nem őt delegálja a szerkesztőség a kiküldetésre, a következő alkalommal pedig már a laptól is elküldik. Kényelmesebb volt maradni és élvezni a kiváltságosok életét, az ötcsillagos luxusutakat, az ománi szultán arany Rolex óráit, amit ajándékba kaptunk, és az elitkörök jólinformáltságát. (…)

Ön korábban azt mondta lapunknak, hogy Magyarországot szándékosan »sározzák« a nyugati, köztük a német médiában. Minek tulajdonítja ezt?

– Nem csak a jelenlegi kormány idején van ez így, Magyarországnak valahogy mindig rossz a sajtója a nyugati médiában, függetlenül attól, hogy szociáldemokrata vagy konzervatív vezetője van. A média hatékony eszköz azok kezében, akik érvényesíteni akarják a gazdasági, politikai vagy katonai érdekeiket. Sokszor a jó rendőr-rossz rendőr szereposztásban játszanak: a média befeketíti Magyarországot – de így van ez más kelet-európai állam felé is –, majd jön egy európai vagy amerikai politikus, diplomata vagy háttérember, aki megsúgja, mit is kellene változtatni ahhoz, hogy a kép egy kicsit jobb legyen az országról. Kiváló eszköz erre a korrupciós vád, hiszen ennek biztos, hogy van mindenütt valami alapja. De abszurdnak tartom, hogy épp az Egyesült Államok kifogásolja ezt Magyarországon, amikor az előző és a jelenlegi budapesti nagykövete is úgy vásárolta magának a posztot, az elnöknek nyújtott kampánytámogatásért cserébe. De hasonlóan alkalmas az antiszemitizmus és a cigányellenesség vádja is: erre is lehet példákat találni, viszont látható, hogyan hallgatják el azokat a tényeket, amelyek cáfolják a koncepciót. Például azt, hogyan emlékezett meg a kormány a holokauszt 70. évfordulójáról, vagy milyen lépése-ket tesz a romák felzárkóztatása érdekében. Ha azonban Magyarország olyan politikát folytat, ami nem tetszik az Egyesült Államoknak vagy az Európai Uniónak, akkor megkapja a »jobboldali« címkét, ez pedig a nyugati médiában negatív megítélésű jelző, lásd »jobboldali populizmus« vagy »jobboldali szélsőségek«. És ami szintén feltűnő, a mérvadó nyugati médiumok időnként mintha ugyanabból a kottából írnának Magyarországról, annyira egyformák a tudósításaik.”