Megszoksz vagy megszöksz, meleg magyar?

„Orbán Viktor miniszterelnök úr a Homofóbia Ellenes Világnap alkalmából azt nyilatkozta: hálás a magyar melegeknek, hogy »nem provokálnak«. Ez kicsit olyan, mintha azt mondta volna: »Köszönöm a diszkréciót«, hiszen ma Magyarországon vállaltan homoszexuálisnak lenni koránt sem jó honfiúhoz méltó cselekedet. Miközben a kormány görcsösen igyekszik hazahívni a külföldön szerencsét próbáló fiatalokat, egy élhetőbb élet reményében rengeteg LMBTQ ember hagyta és hagyja el Magyarországot. Mégis minek köszönhető mindez? A magyarázat nagyon egyszerű: le kellene nyelnünk egy »a jó magyar meleg a csendes magyar meleg« frázist – cserébe viszont nem kapjuk meg azokat az alapvető jogokat, amelyeket sok más ország kormánya ezüsttálcán kínál fel a közösségnek.

Az, hogy pontokba szedem, mi nem tetszik Magyarország politikai vezetésének és szociális klímájának az LMBTQ-kérdésekhez való viszonyában, nem jelenti azt, hogy egy percre is hátat fordítanék a hazámnak, ahol születtem. Épp ellenkezőleg – arra biztatom Magyarország ember- és jogbarát egyéneit és közösségeit, hogy folyamatosan hallassuk a hangunkat! Így ugyanis az ügyeink nem seperhetőek a szőnyeg alá.(...)

7. Magyarországon a »coming out«, azaz az előbújás rendszerint presszúra eredménye: egy ismert ember megelégszik az elnyomással és felszólal, vagy sarokba szorítja egy bulvárlap, és ezért kénytelen megnyílni. Egy kézen meg lehet számolni a hazai ismert, »előbújt« melegeket, mert sokan rettegnek tőle, hogy a vallomás a karrierjükbe kerül. Mindeközben a világ slágerlistáit hónapok óta Sam Smith, nyíltan gay énekes vezeti, transzszexuális és transzvesztita művészek nyernek nemzetközi tehetségkutató versenyeket, és a világ legnépszerűbb tévésorozatai is felvállalják: a homoszexualitás, a biszexualitás, a transzneműség és a szivárványcsalád fogalmak mind fontos témák, hiszen ezek a szubkultúrák azonos értékű, aktív részei és formálói a társadalmunknak.

+1. Bár felszínes érvnek tűnhet, mégis sokatmondó, hogy azokban a cuccokban, amelyeket Tel Avivban vagy Londonban viselek nap mint nap, eszembe nem jutna Budapest utcáin közlekedni – pláne nem Salgótarjánban, vagy egy falusi borfesztiválon. Pedig szerintem (és a világ számos részén még jó sok ember szerint) semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy fiú mondjuk pink rövidnadrágot visel, ha egy lány leborotválja a haját, vagy ha bárki – nemre való tekintet nélkül – kísérletezik a sminkekkel, tetoválásokkal és piercingekkel. Nem kellemes érzés úgy érezni, hogy kilógok a sorból csak mert férfi létemre hosszú, szőke hajam van és ez »fura«, vagy »provokatív« a magyar mércének.”