A feleségem szerint meg kell tanulni mindennek a pozitív oldalát nézni. Így most a kommunikációs/politikai tanácsadóvezérünk véleménye jár a fejemben, aki szerint tök jó ez az egész ügy, mert történik valami. Magyarázza nekem (nem erősségem ez a politikai kommunikáció, ami neki a fő szakterülete), hogy milyen nagy ember lettem. A hét első felében a Fidesz két célpontra lőtt: Gyurcsány Ferencre és rám. Hát, ez nagy valami! Az orbánizmus legádázabb ellensége nem számít példaképeim közé, sőt, eléggé másik pályán mozog, mint én, nem is vágytam vele nagyon egy csapatban lenni soha, de azért mégis csak valami egy volt miniszterelnökkel egyenlő szintű ellenség lenni. Tud súlyozni ez a Fidesz, na... Jól meglátta bennem a méltó ellenfelet, mert tényleg célom az, hogy eltakarítsam őket a kormányzás közeléből – ezt most már felismerték egy év után. Vág az eszük. Szinte értelmesebbek, mint amilyennek látszódnak.
András nem irigykedik rám, hogy reflektorfénybe kerültem, inkább röhög rajtam, hogy 200 hektáron cseszkődnek velem. Magyarázom neki az agrár-oligarchaságot, mert az ilyesmit nem érti.
Kicsit szomorkodik, hogy nekünk még egy rendes Kovács Bélánk sincs, így csak egy ilyennel talált meg a Fidesz bennünket, hogy bérelek-e földet vagy nem bérelek az államtól. Hát, kis párt, kis oligarcha na, az LMP-nek ilyen jutott.
Mert ha bérelnék, akkor meg sem szólalhatnék - mondja ezt ez a rém szimpatikus államtitkár, hogy aki földet bérel, az nem kritizálhat. Ezen rágódom, nem értem, mert miért ne oligarcházhatna bárki? Ha rossz a Fidesz birtokpolitikája, akkor azt mondhatja akár rögtön kollégám, Csányi Sándor, vagy a gázszerelőből lett kollégám is: attól még igaz lesz, hogy ők mondják. Ők aztán igazán tudják, hogy a sok földhöz nem párosul magas foglalkoztatás. Miért ne mondhatnák akár ők is? Furcsa ez a Bitay, kis belvárosi jogász, és nekem akarja elmagyarázni, hogy egy agrár-oligarcha hogy viselkedhet és hogy nem.
Próbálják csak ki, ha van kedvük: adjanak nekem is 1-2 ezer hektárt, és fogadjunk, hogy még úgyis azt fogom mondani, hogy a Fidesz vidék- és birtokpolitikája silány. Úgyis azt fogom mondani, hogy becsapták az embereket, és szétlopják az országot. Simicska kollégámon is láthatják: pár ezer hektárral nem lehet megvásárolni senkinek a hallgatását!