Mi lehet a szerepe az arisztokráciának Erdély megváltozott társadalmi viszonyai között?
Inkább arról beszélnék, hogy melyek az én elvárásaim. Ezekkel az elvárásokkal szembesítettem is mindenkit. A legtöbb visszatelepült arisztokrata tudatosította magában, hogy hosszú távon nem tud úgy élni, hogy van egy birtoka, azon elgazdálkodik és kész. Miközben a tradíció és az elkötelezettség mindegyikükkel azt mondatja, hogy az örökséget meg kell őrizni, helyre kell állítani, alig van olyan intézményi struktúra, amely segít fenntartani, felújítani ezt az örökséget. Az a hatalmas föld- és erdőháttér, amely ezeknek a birtokoknak a fenntartását lehetővé tette és szolgálta, csak Apor báró esetében került vissza, mert ő 98 százalékát visszaszerezte annak, ami a családé volt – de ő nagyon erős kivétel.
Ha egy kormány saját jól felfogott érdekében rendelkezésükre bocsátaná – nem nyakló nélkül, hanem például pályázatok útján, átláthatóan, számonkérhetően – azt a nem kevés pénzt, amiből ezt a helyreállítási munkát elvégezhetnék, sokat segítene ezeknek az embereknek a betagozódásban. A társadalomnak pedig azért lenne érdeke ez a fajta integráció, mert a rokoni lánc, az arisztokrata kapcsolati háló, amivel rendelkeznek, Los Angelestől Vlagyivosztokig tart, és ezt vétek lenne nem kihasználni egy országnak. Az igazi erejük ebben rejlik.”