Nem hallgatnak a románok a magyar ellenzékre, tömegével hagyják el hazájukat
Magyarországra tízezrek költöznek Romániából, Romániába hazánkból szinte senki sem.
Az arisztokratákkal kapcsolatos népi sztereotípiák nem mind légből kapottak. Ezeket a (közemberi szemmel nézve) különcségeket azonban felülírja az a nagyon stabil értékrend, amellyel rendelkezik a nemesek többsége. Interjú.
„Ez beleillik abba a képbe, amit a közember az arisztokratákról kialakított...
Igen, beleillik, az arisztokratákkal kapcsolatos népi sztereotípiák nem mind légből kapottak. Ezeket a (közemberi szemmel nézve) különcségeket azonban felülírja az a nagyon stabil értékrend, amellyel rendelkezik a nemesek többsége. A kereszténység, az adott szó becsülete, ezek a már-már közhelyszerű értékek, vagy a család, mert hihetetlenül összetartóak, nagyon erősen táplálják a rokoni kapcsolatokat. Még azok is, akik itthon maradtak és némaságra voltak ítélve, ápolták a családi hagyományokat, pontosan ismerték a családfát, az anyai ág eredetét is, tudni kellett, ki volt az a gróf Mikes Mihályné, született Bánffy Eszter, mondjuk.
Amikor elkezdtem ismerkedni ezzel a világgal, eleinte nem jutott eszembe, hogy foglalkoznom kéne velük, aztán halmozódtak az élmények, gyűlt az anyag. És amikor eldöntöttem, hogy ezzel az anyaggal kezdek valamit, rá kellett jönnöm, nincs elegendő tudásom, hogy strukturáljam az információkat. Szükség volt egy idegenvezetőre, és ez magától értetődő módon Kálnoky Tibor lett. Nem volt azonban könnyű meggyőznöm, mert rengeteg rossz tapasztalata van: aki eddig érdeklődött az arisztokráciáról, az a szenzáció, a bulvár felől közelített a témához. Ezért tele vannak előítéletekkel. (…)
Mi lehet a szerepe az arisztokráciának Erdély megváltozott társadalmi viszonyai között?
Inkább arról beszélnék, hogy melyek az én elvárásaim. Ezekkel az elvárásokkal szembesítettem is mindenkit. A legtöbb visszatelepült arisztokrata tudatosította magában, hogy hosszú távon nem tud úgy élni, hogy van egy birtoka, azon elgazdálkodik és kész. Miközben a tradíció és az elkötelezettség mindegyikükkel azt mondatja, hogy az örökséget meg kell őrizni, helyre kell állítani, alig van olyan intézményi struktúra, amely segít fenntartani, felújítani ezt az örökséget. Az a hatalmas föld- és erdőháttér, amely ezeknek a birtokoknak a fenntartását lehetővé tette és szolgálta, csak Apor báró esetében került vissza, mert ő 98 százalékát visszaszerezte annak, ami a családé volt – de ő nagyon erős kivétel.
Ha egy kormány saját jól felfogott érdekében rendelkezésükre bocsátaná – nem nyakló nélkül, hanem például pályázatok útján, átláthatóan, számonkérhetően – azt a nem kevés pénzt, amiből ezt a helyreállítási munkát elvégezhetnék, sokat segítene ezeknek az embereknek a betagozódásban. A társadalomnak pedig azért lenne érdeke ez a fajta integráció, mert a rokoni lánc, az arisztokrata kapcsolati háló, amivel rendelkeznek, Los Angelestől Vlagyivosztokig tart, és ezt vétek lenne nem kihasználni egy országnak. Az igazi erejük ebben rejlik.”