„Mindig is volt hazánkban kétharmad akkor, amikor az úgynevezett »polgári Magyarország« és a »népi Magyarország« tartós szövetséget tudott alkotni, aminek alapja az volt, hogy alapvetően mindkettő a politikai jobboldalon szervezte meg magát. Magyarország háromosztatú ország, és nem kétosztatú: létezik egy katolikus polgári, egy református népi jobb, és egy urbánus baloldal. Orbán és a Fidesz politikája és utóbbi években mutatott útja egyértelműen a »református vidéki, népi jobboldal« egyértelmű megerősödését jelentette, de nem elsősorban a baloldal rovására, hanem a »polgári, katolikus jobboldal« bekebelezésével. És most ez a bekebelezett »régi jobboldal« a maga européer, atlantista gyökereivel, diplomatikus és konfliktuskerülő kultúrájával, decens természetével sarokba szorítva érzi magát, hisz olyan konfliktusokat kell felvállalnia, amik természetétől alapvetően különböznek. Ők nem ilyen keménytökű kurucok, szablyát ragadó erdélyi keménylegények, népies elemek, hanem finom polgárok, akiknek nem a kárpótlásiból visszakapott TSZ föld, és a nagymama fateknője, hanem a nagypapa bécsi kalapja és a herendi étkészlet a családi örökség, amit nem loptak el tőlük anno a komcsik.
Ez a magyar jobboldal máig tapasztalható, de azért kissé megrendült egységének alapja a mindkét rétegben meglévő »baloldal-fóbia«, ami azonban a dupla kétharmad után már rég nem olyan erős, főleg látva azt a töketlen ostobaságot, amit az ellenzéki pártok ma is produkáltak bölcsnek korántsem nevezhető elemzéseikben. Az egység azonban megtört, és ezt Orbán is érzi, ami a probléma, hogy talán a »polgári jobboldal« gondolkozását nem látja annyira át, mint kéne. Mert a közvetlen környezetéből kikoptak ezek az emberek, inkább az Instantba járnak beszélgetni egymással, mint a különböző fideszes bulikba. És mint láthatjuk, már ennek a vonalnak a legprominensebb képviselője, Navracsics Tibor is berzenkedik, s ha úgy tetszik elegánsan kivonul a napi csatákból.
