A bátorság próbája

„A mai Nyugat-Európa egyes vezetőiből azonban Orbán csak pánikreakciókat, vagyis ingerültséget és irritációt vált ki. Azokból, akik vele ellentétben nem politikusok, csak politikai menedzserek. A politikából csak a hatalomtechnikai rész fontos a számukra: vagyis hogy miként juthatnak irányítói helyzetbe, azt hogy tarthatják meg, hivatali idejüket hogyan hosszabbíthatják meg. De hogy mi végre, milyen politikai céllal, arról nincs mondanivalójuk. A helyes és helytelen, a jó és rossz közötti különbségtétel helyett csak a politikailag korrekt szabályrendszert képesek újra és újra felmondani. Nincs meg bennük a politikusok számára is nélkülözhetetlen bátorság, és ha találkoznak valakivel, akiben van, az ellen támadásba lendülnek.

Ne csodálkozzunk, ha ezeket a csoportokat irritálja a szabadságharcos Orbán. Az az Orbán Viktor, aki 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén, a Hősök terén robbant be a politikába, amikor a térségben először követelte nyilvánosan a szabad választásokat és a megszálló szovjet csapatok kivonását. Ehhez akkor bátorság kellett, hiszen 12 nappal korábban halomra gyilkolták a demokráciát követelő diákokat a pekingi Tienanmen téren – ahogy Temesváron és Bukarestben is vér folyt az év végén. Orbánt azért a beszédéért is támadta mindenki. Az akkori megmondóemberek, akik közül sokan ma is annak gondolják magukat, túl provokatívnak tartották a beszédet, Orbánt meggondolatlannak és felelőtlennek bélyegezték. Pedig az idő őt igazolta, szavai jelentették a rendszerváltoztatás fordulópontját, azt a katartikus pillanatot, amikor a társadalom megértette, hogy Nagy Imrével együtt Kádár rendszerét is eltemette azon a napon. A magyar nemzet emlékezete a fiatal Orbán emblematikus alakját a szívébe zárta, szavait megőrizte. Orbán politikai credója tehát első nyilvános fellépésétől kezdve a bátorság köré szerveződik. Stratégiai gondolkodás, alapos mérlegelés, döntés, cselekvés, makacs kitartás és állhatatosság. De mindenekelőtt bátorság. Az ő szavaival: »Gyáva embernek nem azért nincsen hazája, mert mindenhonnan elkergetik, mert bár ez is igaz, hanem: mert a gyáva ember soha nem csinál semmit. Ezért bátornak kell lenni. Azt kívánom, mindenki merjen bátor lenni.«

Bátor tett volt a kommunista diktatúra alatt a pártállam ellenében szervezkedni, a totális diktatúrával szemben pártot alapítani, a Fideszt leválasztani az elit és a külföld által támogatott SZDSZ-ről. Bátor és stratégiailag helyes döntés volt szakítani a liberálisokkal és a Fideszt a keresztény-konzervatív néppártok családjába vezetni. Bátor és helyes döntés volt ragaszkodni az antikommunizmushoz, ami a Fidesz legfontosabb identitáspontja maradt. Bátor döntés volt szövetségbe tömöríteni a szétszabdalt jobboldalt, és 1998-ban a Független Kisgazdapárttal koalícióra lépve, 35 évesen elvállalni a miniszterelnökséget. Bátorság kellett annak megértéséhez: mást jelent kormányon, és mást hatalmon lenni. Nagy bátorság kellett ahhoz is, hogy a kül- és belföldi pozícióit féltő médiaelittel szembefordulva ellenelit kiépítésébe kezdjen. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy szembe merjen szállni ezzel a konkurenciát nem tűrő, belterjes hálózattal, kitegye magát támadásainak, nemtelen piszkálódásainak. Bátorság kellett a nyolcéves ellenzéki időszak alatti építkezéshez és ahhoz, hogy a szocialista–szabad demokrata Mekk mesterek teremtette káosz és pusztítás után újra nekivágjon a kormányzásnak. Bátorság kellett ahhoz is, hogy úgy merjen élni a választóktól elnyert kétharmados felhatalmazással, hogy tudtában legyen annak, semmilyen gátló tényezőre nem hivatkozhat, mindenért neki kell vállalnia a felelősséget. A felelősséget, mely józanná és megfontolttá tesz.”