„– De mi remélhető ettől, ha a harminc alattiaknál leginkább antiliberalizmust látni? Kapitalizmus-ellenességet, globalizáció-ellenességet, a képviseleti rendszer elutasítását.
– A képlet inkább kusza, zűrzavaros. Az új protesztmozgalmak, ahogy én látom, egyszerre támadják a liberalizmust és a kiépülő illiberális államot. A kukába hajítanák az elmúlt huszonöt évet, miközben a jogállamot, a szabadságot, a köztársaságot éltetik. Gyanakvóak a globalizációval szemben, és az EU zászlaját lobogtatják. Ha azt kérdezi, hogy a liberalizmus népszerű hívószó-e a köreikben, azt válaszolom, hogy nem. Ha azt kérdezi, a liberális eszmék sikeresek lehetnek-e ebben a közegben, akkor azt válaszolom, hogy igen.
– Ezek a megmozdulások megingathatják a rendszert?
– Nem tudjuk, hogy mi lesz a kifutásuk. Az internet korában viszonylag kevés, alig szervezett ember hatalmas tömegeket tud az utcára vinni. Ez roppant fenyegetést jelent az autokratikus rezsimek számára. De magában hordja azt a lehetőséget is, hogy a mozgalom építkezés nélkül mozog az egyik tüntetéstől a másikig, míg végül kifullad.
Hogy ez ne így legyen, ahhoz a kezdeményezőknek meg kell szerveződniük, el kell kezdeniük a proteszten túlmutató építkezést. Erős bizalmi viszonynak kell kialakulnia köztük. Ez pedig nemcsak személyi kérdés. Mindenekelőtt az kell hozzá, hogy megegyezzenek politikai célok minimumában, ami összeköti őket. Ha meg akarnak szabadulni Orbán illiberális államától, a közös minimum aligha lehet más, mint a liberális demokrácia, az emberi jogok és a társadalmi szolidaritás.”