„De térjünk át a lényegre ezzel az egésszel kapcsolatban. Arra, hogy az állam el akarja titkolni, hogy Orbánék kormányzásának következményeként az ország szétszakad, az emberek elszegényednek. Hogy 600 ezer gyerek él lakhatatlan otthonokban WC vagy éppen normális tető nélkül. A KSH megyékre vonatkozó adatai például lesújtó képet mutatnak az ország állapotáról. Míg Budapesten, vagy Győr-Moson-Sopron megyében a legelőnyösebb helyzetben van az egy főre jutó átlagkereset, vagy a tízezer lakosra jutó épített lakás tekintetében, addig Borsod és Nógrád megye a leghátrányosabb helyzetű. Az itt lévő térségek mostanra szociális és esetenként etnikai gettókká váltak. Itt gyakorlatilag ma már nincs mód emberhez méltó életet élni. Ez az ország és a társadalom teljes szétszakadásához vezetett már, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek a jövőben, ezért azonnali megoldásokra van szükség. Ám ezeknek a megoldásoknak nagyon másoknak kell lenniük az eddigiekhez képest. Az eddigi semmittevés helyett a magyar politikai elitnek szembe kell néznie magával számot vetni.
Sokadszorra bizonyosodik be, hogy az orbáni, szegényeket büntető politika Magyarország összeomlásához vezet: éhező gyermekek tízezrei, négymillió létminimum alatt élő ember, több tízezer hajléktalan ember. Olyan hellyé, ahol nincs infrastruktúra, nincsenek vállalkozások, nincsenek munkahelyek, nincsenek szolgáltatások: vagyis nincs semmijük ezeknek az embereknek.
Mielőbb véget kell vetnünk ennek a helyzetnek. Ám nem budapesti irodákból, vagy a minisztériumok főosztályain kell szegénységellenes programot írogatnunk, hanem ténylegesen foglalkozni kell az elesettekkel. El kell mennünk a legszegényebb emberekhez, meg kell hallgatnunk őket, tudnunk kell, hogyan tudunk segíteni, hogy kitörjenek a nyomorból. De nem lehet megbélyegezni sem az elesetteket, nem mondhatjuk, hogy ők a felelősek a saját helyzetükért, nem büntethetjük őket a nyomorúságukért, mert ezzel nem ismerjük el, hogy az elmúlt húsz évben a politikai elit elengedte ezeknek az embereknek a kezét. És persze nem lehet paternalistának lenni sem: ha kizárólag pénzbeli és természetbeni juttatásokban látjuk e problémák megoldását, akkor nem teljesítjük a feladatot, hiszen ezek a közösségek már szétforgácsolódtak. Újjá kell építeni ezeket, hogy ne csak az állam, hanem ők maguk is segíthessék egymást, hogy újjáépíthessék saját életüket.”