Tényleg így? Kételyek a Pride-ról

„Sokszor láthatjuk azt a jelenséget, amikor az elnyomással szembeni fellépés valójában az elnyomást erősíti meg. Hogyan? Hát úgy, hogy bizonyos megközelítések vakok maradnak az elnyomás mélyebb, rendszerbeli okaival szemben, és miközben elhitetik velünk, hogy nagyon sokat teszünk az elnyomás ellen, valójában a rendszer szépen a »háttérben« továbbra is teheti a dolgát, ráadásul a vele szembenálló erő el is gyengül, mert az emberek úgy gondolják, hogy már meg is tettek mindent. Tipikusan ilyen a tolerancia megközelítése. Ez alapvetően problémás egyrészt mert egy tipikus »én eltűrrek, bár más vagy« többségi attitűdöt erősíthet, másrészt mert azt az illúziót növeli, hogy a társadalmi elnyomás változása az egyéni elfogadáson, nyitottságon, tolerancián múlik, az egyéni érzéseken. A »másság« elfogadása (már a »másság« szó is valamihez képest lévő másságot feltételez, ami bizony a többségihez, normatívhoz képest más), a sokszínűség mint érték, a nyitottság jelszavai mind elégtelenek arra, hogy a elnyomó, normatív struktúrákat a társadalomban megkérdőjelezzék. Sőt ezek a megközelítések könnyen marketingizálódnak, és lesznek szelidített formában az amúgy szintén elnyomó, kizsákmányoló intézmények önigazolásának részeivé (pl. Benetton sokszínűség reklámkampánya, az EU szerveinek sokszínűséget hirdető programjai, Izrael melegpolitikája stb.) (…)

Úgy éreztem, az ominózus provokatív megnyilvánuláson kívül az idei Pride igazából egy a maguk nyitottságát ünneplő, többségében talán heteró tömeg (ami nem önmagában baj, hanem mert ez ebbe a »mi toleránsak vagyunk« szlogenjébe ágyazódik), cégek által turbózott, kordonok közötti bulizása vagy sétálgatása volt. »Toleranciamaszturbáció« - ahogy egy ismerősöm fogalmazott. Alig voltak transzparensek, travit egyet láttam talán (hol tartunk??). De felengedtünk lufikákat (egyesek könnyes szemmel... én inkább hányingerrel küzködve), köszöntöttük százszor a szimpatizánsokat, elmondtuk, hogy milyen kurvára nyitottak vagyunk mi, és majd lassan a társadalom is az lesz, hogy nem kell félni tőlünk (sic!). Jót táncoltunk, integettünk a három ablakon kinéző emberkének. A bolond polgármestert meg a nagy nyitottságunkban nem engedtük be. Nagyon szuper! :(

Nem a bulival van a baj amúgy, ha az nem öncélú, de nem látom, hogy azon túl, hogy jól érezzük magunkat táncolva, ez most mit is hoz, ha se travik, se transzparensek, se kiállás, se provokáció, se semmi... Ja és amúgy a kamionoktól távolabb meg a menet amolyan toleránsan elsétálgatunk a lezárt Andrássyn feeling volt, tiszta vicc, de tényleg... (…)

Hát nekem ez a kordonos, nyitottakvagyunkos, toleranciás, belesimuló, jajneprovokáljunk, bulizzunkegyjótamagunkillúzióvilágában Pride már nagyon nem jön be, és nem tudom az-e, amivel tudok azonosulni... (leginkább nem). Az történik itt, amiről az elején írtam: ez a Pride már nem az elnyomás elleni küzdelmet szolgálja,, hanem inkább megágyaz a rendszerszintű elnyomásnak.”