Kezüket csókolják

„Abban, ahogyan mint valami ketrecharcos, egyszerre két kézzel nyúlt az elnök asszony szabadon hagyott végtagja felé, benne volt ezer esztendőnk minden fájdalma és kudarca, keserű sóhajtása. Abban a mozdulatban mi magunk voltunk benne, midőn a faluházban a harmadik Unicum-sör kombináció után a pultosnő kézfeje után kapkodunk nyálas leheletünkkel, meghívva őt egy középkategóriás konyakra. S benne van abban a mozdulatban a térség összes látássérült komondora a rajta átzuhant feleséggel, élettárssal és kamaszlánnyal, az ülésteremben elejtett, »mit pofázol bele, kisanyám« bekiabálásokkal, meg azzal, ahogy a hon atyja a frakcióülésről hazaérve, szuszogva, a közügyektől bekómálva, zoknis lábbal asszonyához nyúl.

A kézcsók jelkép, írja a protokollkönyv, hát nekünk ez a szimbólum jutott. Ez a kényszeres, beteges kézcsók, ami kijárt Angelának is, egészen a keze fölé hajolva, közben fölfelé sandítva, bizalmasan, szegény, kabátlopási ügybe keveredett Angelának, akinek persze gratulálunk az újraválasztásához. De miért volna ez másképp? Azon az emlékezetes fotón ugyanígy csókolt neki kezet az az idős asszony, aki az új Magyarországnak már akkor szimbóluma volt, amikor tán még a mai miniszterelnök se hitte, hogy ennyire lebonthatja a régit.”