Műhely

„A műhely mint kiváltságos hely, feszültségek és ellentétek összebékítésére törekszik. Miközben módszeresen megszervezi a gondolatok kormányzását, egyben lázadó módjára veszi ostrom alá a kreativitásnak falat emelő határokat. Autoritás és szabadság, módszer és kreativitás, körülrajzolás és kiterjesztés a műhely valósága. Egyfajta köztesség, közös tér, ahol az emberi invenciók mások számára látható módon jelennek meg.

A műhely ily módon nagyon is természetes, vagy emberi. Az emberek beszélő lények, és amennyiben beszélnek egymáshoz, egymással, megteremtik és alakítják létezésük közösségi természetét. Beszélve alkotnak közösséget, beszélve konstituálják közösségük formáját, beszélve viselik gondját létezésüknek. Ez politikailag cselekvő emberek politikai műve, amit nem oka, hanem rendeltetése tesz értelmessé. S mint ahogy a polisz vagy politikai közösség az emberi létezés értelme, úgy a politikai tudást előállító köztes terek, ennek jellegzetes formája bármely kormányzat, a legmagasabbrendű emberi műhelyek.

A kormányzat tehát műhely, politikai műhely. A politikai műhelyekben politikailag gondolkodnak, beszélnek, alkotnak és cselekednek. S miközben megvitatják és értelmezik azt, amit tesznek, aközben egy döntő ponton el is hagyják a műhelyt: mert bár kormányozni nem lehet gondolatok nélkül, de a kormányzás végső soron döntés. Annak ugyanis aki kormányozni akar, bár kifinomult érzékkel kell rendelkeznie a dolgok komplexitása iránt, ám egy döntő ponton, egy bizonyos pillanatban figyelmen kívül kell hagynia ezt a komplexitását, enélkül ugyanis képtelen lenne dönteni.”