Agitprop – professzori módon

„Boros János nagy feljelentőkedvvel mártja be a Magyar Nemzet olvasója előtt Martin Schulzot. A Spiegelből szó szerint kiemelt és magyarított mondatokból kiderül, hogy Schulz több mint harminc esztendeje, huszonnégy évesen, holtrészegen, munka és társ hiányában, ám tartozásoktól sújtva az öngyilkosság gondolatáig jutott el. A bántó kiszólásairól (»marha«, »buta liba« és hasonlók) hírhedtté vált Schultz múltjából fakadó kisebbrendűségi komplexusát túláradó önbizalommal igyekszik kompenzálni, nincs diplomája, első élettársa elhagyta, mert állandóan részeg volt, az európai miniszterelnökök egy részét megbízhatatlannak tartja, imád szerepelni, mindig túl magas célokat jelöl ki magának, holott ezekhez hiányoznak a képességei, s a felesége, – gyaníthatóan afféle német proli asszonyként – még a fasírozottat is odaégeti, annyira drukkol, hogy miként állja meg a helyét a férje az EU központjában. A professzor átemeli a Spiegel-cikkből azt is, hogy Schultz egykori barátnője, ugyanaz, aki valamikor az alkoholkóma miatt hagyta el barátját, ma már rendkívül büszke Schultzra, miként ennek egy hamburgi díjátadást követően hangot is adott. A sötét tónusú, baljós hangulatú cikket a magyar professzor két elvitathatatlanul önálló kérdő mondata zárja, mintegy az olvasó szájába rágva a végső és megrendítő erkölcsi tanulságot: »De kire lehet büszke Európa? És az európai Magyarország?«

Nagyjából ennyi. A Spiegelben megjelent cikk azonban jelentősen más. Valójában egy igazi fejlődéstörténeti ív rajzolódik ki a végsőkig elkeseredett, alkoholba menekülő magányos, eladósodott huszonévestől a 32 évvel később az Európai Parlament elnökévé megválasztott, komoly politikai ambíciókkal és európai elkötelezettséggel rendelkező, hamisítatlan self made man politikusig. Az eredeti cikkből kiderül, hogy Schultz a maga vállalta elvonókúrát követően miként vetette bele magát a munkába, alapított könyvkereskedést, s vált a könyvek szerelmesévé: falta a történelmi tárgyú könyveket, s végigolvasta a világirodalom remekeit. Saját anyanyelvén, a németen kívül tökéletesen beszél angolul, franciául, spanyolul, olaszul és hollandul, s konferenciákon gyakran megesik, hogy két perc leforgása alatt ötször vált idegen nyelvet. Sokszor sértő vehemenciája tény, de van humora, iróniája és öniróniája egyaránt.

Félelmetes vitapartner – emlékezzünk csak a Berlusconival folytatott nevezetes »kápó-vitájára« –, harcias és szókimondó, aki eközben sokkal nagyobb politikai súlyt és szerepet szán az EU egyedüli közvetlenül megválasztott intézményének, a parlamentnek. Az átláthatóság és a számonkérhetőség elkötelezett híve, s a döntéshozatali folyamatokban a kormány- és államfői találkozók mellett meghatározóbbá kívánja formálni az EU közvetlenül megválasztott parlamentjének tevékenységét és súlyát. Rengeteg kezdeményezéssel próbálja elősegíteni az eurózóna gazdasági-pénzügyi válságának kezelését, miként rendkívül komoly közvetítő munkát fejtett ki az európai állam- és kormányfők között 2013. február 7–8-án, hogy végül sikerrel záródjanak a hét évre szóló európai költségvetési egyeztetések és tárgyalások, s megszülessen a megállapodás. (Nos, ekkor kozmálta oda a fasírozottat az éjjel-nappal megállás nélkül dolgozó és rendkívül sikeres közvetítő munkát végző Schultz egészségi állapotáért aggódó feleség.)

A magyar professzor a hazai politikai hatalom elvárását kétségtelenül ismeri, maradéktalanul megfelel neki, ám az eredeti Spiegel-cikkből és Martin Schultz személyiségéből keveset ért.”