„A Jézus halála utáni harmadnapon bekövetkező feltámadásában igazából nagyon nehéz hinni. Erre csak az képes, aki megtapasztalja az élet halál fölötti győzelmét. A feltámadásban hinni igazán akkor tudok, ha az élő Jézus már engem is megvigasztalt. Addig üres beszéd, fecsegés, miként a tanítványok is minősítették az asszonyok örömteljes bizonyságtételét. Hogy is lehetne hinni abban, aminek semmi előzménye, nincs logikus vagy tudományos magyarázata? Mindaddig soha senki nem támadott fel, miért pont most történne valami olyan, amit emberi elménk felfogni, megérteni, elhinni erőtlen.
Érthető és szerethető ez a Mária, aki egész lényével ott van az üres sírnál, és kétségbeesetten keresi a megoldást, hiszen benne van az ő egész élete. Lennie kell megoldásnak, Istennek meg kell vigasztalnia őt. Elkeseredésében nem ismeri fel, hanem a kertésznek véli Jézust, hiszen a feje fölött nincs glória, nem sugárzik róla a dicsőség. Amikor Jézus azt kérdi tőle, hogy: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« – akkor Mária a saját elképzelése szerint oldaná meg a nehéz kérdést. Azt gondolja, hogyha tényleg ellopták a testet, akkor a kertésznek tudomása van róla, hogy hol található. Mária majd visszahozza, ha választ kap kérdésére. Jézus csak ennyit szól: »Mária!«. Ugyanaz a megszólítás, ami Ézsaiás próféciájában hangzik: »… neveden szólítottalak…« (Ésa. 43:1). Ez válik most valóságossá ennél a jelenetnél: »Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!«. Jézus nem prófétál a jövőről, csak nevén szólítja Máriát, de ebben minden benne van.
Erre a név szerinti találkozóra kell nekünk is vágynunk. Akár évtizedeken keresztül is, mert előfordulhat, hogy nem jól vártunk rá. De e nélkül a »Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!« nélkül nincs húsvétja senkinek. Ennek hiányában csupán csodaszép elmélet a feltámadás, mert az én félelemtől remegő szívemet, az én gyászomat csak az élő, engem nevemen szólító Jézus Krisztus oldhatja fel. Ő tudja, hogy mikor és hol, és melyik sírnál. A szeretteim sírjánál vagy saját szenvedéseimben, a betegágyamnál, a sikereim csúcsán vagy megaláztatásaim legmélyebb pontján. Jézus tudja, hogy mikor válok megszólíthatóvá.”