Nagykoalíció? Micsoda?

2012. július 20. 08:55

A Fidesz-KDNP nem engedhet az elveiből, antikommunizmusából, mert ha ezt megtenné, nem lenne jobb, mint az SZDSZ volt.

2012. július 20. 08:55
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Hírlap

„Egy középpárt, jelesül az MSZP, Suchman Tamás javaslata alapján szívesen csatlakozna egy, a magyar politikában meghatározó erejű néppárt által 2014-ben létrehozandó kormányhoz mint kisebb koalíciós partner. Ez a javaslat így pontos, s gondolom, a politikai közéletben így illik és így helyes kezelni. Ez a kérdés formai, de egyáltalán nem elhanyagolható része. A másik része tartalmi, értékbeli, politikai. Tényleg lehetségesnek gondolja az ötletadó, hogy a Fidesz–KDNP éppen a szocialistákkal akarna koalíció­ra lépni? Azzal a párttal, amellyel a késhegyre menő küzdelmeket folytatott-folytat a rendszerváltás kezdetétől egészen napjainkig? Azzal a párttal, amely képtelen volt arra, hogy megszüntesse a jogfolytonosságát az MSZMP-vel, a diktatórikus állampárttal, amely annak idején a szovjetekkel leverette az 1956-os forradalmat? Azzal a párttal, amelyik még egyszer sem tett kísérletet arra, hogy a nyilvánosság előtt – hangsúlyozom, a legszélesebb nyilvánosság előtt – bocsánatot kérjen a magyar nemzettől a kommunizmus-szocializmus évei alatt elkövetett bűnei miatt, amelyek következtében százezrek szenvedtek hátrányokat, hagyták el az országot, üldözték-megfigyelték őket, s kellett – a legkülönfélébb módon – ártatlanul szenvedniük?

Meg kell mondanom őszintén: nem is értem a szocialistákat, hogy miért nem teszik meg ezeket a gesztusokat. Képtelenek észrevenni, hogy ha ezeket az elengedhetetlen lépéseket nem teszik meg, akkor ebben az országban az emberek igen nagy többsége soha nem fogja őket elfogadni és reális politikai alternatívaként kezelni? Hogy lehet, hogy ezt nem érti Mesterházy Attila, Suchman Tamás, illetve főként a fiatalabb, szakmailag felkészültebbnek látszó MSZP-s vezetők?

Mert így tovább tart a hideg polgárháború, ez által a nagy rendszerviták ideje sem múlt el, és valójában politikai konszolidáció sincs még. A Fidesz-KDNP nem engedhet az elveiből, antikommunizmusából, mert ha ezt megtenné, nem lenne jobb, mint az SZDSZ volt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1istvan
2012. július 21. 00:12
ez a bocsánatkérési süket duma egy nagy baromság. kérhetnek ezek akárhogy is bocsánatot, az emberek többsége akkor se támogatta támogatja fogja támogatni őket vagy az utódnevű pártjaikat. épeszű ember nem teheti, mondjuk ehhez kellett egy fidesz 2/3. hiába kopik ez, az emberek kijózanodtak, szerintem az mszpre dkra meg mindenféle baloldali utódra a portest szavazatok elenyésző része fog jutni.
becike4
2012. július 20. 23:16
A Fidesz nem engedhet az elveiből.Kikkel is álltak szövetségben az elmúlt 22 évben?SZADESZ,MDF,KISGIZDÀK,és most a szentfazekak.Nem ugyanaz a vonulat,ugye?Az antikommunizmusából?Nézd már meg milyen feketeöves vérkomcsik isszák a párttitkárcsemete gipsznapóleon szavait.Hülye fasz.
RAMBO
2012. július 20. 20:42
Normális országban egy MSZP-Fidesz nagykoalíciót kizárólag börtönben lehetne megkötni 2014-ben.
Jancsipapa
2012. július 20. 18:32
Nagykoalíció ? Egy csepp lelkiismeret furdalás vagy szégyenérzet nélkül abban a szent pillanatban ("az ország érdekében"),amikor a Jobbik annyira megerősödik ,hogy a kormányzás közelébe kerül. Vagy ,ha ezt az utasítást kapják a gazdáiktól .Nem fog számítani az elmúlt nyolc év ,az elmúlt negyvenöt év. Mindent !-sőt még annál is többet a szervilizmus jegyében!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!