Orbán Viktor annyira megdolgozik a sikerért, hogy az még a Le Figaro tudósítóját is elgondolkodtatta
A francia lap szerint a magyar miniszterelnök minden lehetőséget megragad.
És ott van a többfrontos eszmei, szellemi háború kétarcúsága is.
Két év rémálom – írja a kormányzás félidején a Népszava publicistája. Ez csak azért érdemel említést, mert a Tárki friss felmérése szerint az újság mögött álló pártot majdnem annyian támogatják, mint a Fidesz-KDNP-t. Márpedig ha a választani hajlandó polgárok közül csaknem ugyanannyian gondolják azt, hogy ami két éven át történt velük, az rémálom, mint ahányan úgy érzik: a kormány a nehéz időkben is a helyén állt és jó irányba viszi a dolgainkat, az fontos figyelmeztetés.
Orbán Viktor szerdán a köztévében beszélt a félidő apropóján. Azt mondta, „hisz a demokráciában, mert a nem demokratikus megoldások csak bajt hoznak a fejünkre”. Bölcs szavak, de a demokrácia azzal is jár, hogy együtt kell élni olyan választókkal, akiknek a választottjairól Kövér László nagyon helyesen, bár nem biztos, hogy taktikusan, két hónapja kijelentette: méltatlan, hogy egyáltalán helyet foglalhatnak az országgyűlésben. Méltatlan, hiszen az MSZP-s urak és hölgyek azóta is vállalják a jogfolytonosságot Rákosi Mátyás pártjával, nem mondanak le a diktatúrában lopott, szerzett vagyonokról és előnyökről, s például, hogy finoman fogalmazzunk, napjainkban is ambivalens viszony fűzi őket a sunyi diktátorhoz, Kádár Jánoshoz. (Elég csak beleolvasni a már említett Népszava múlt hétvégi Kádár-portréjába.) Ám ők, a méltatlanok és a fanklubjuk is a magyar demokratikus játéktér részei (sajnos). Így a kormánynak, ha újrázni akar, úgy kell politizálnia, hogy az ország jelentős része ne érezhesse magát vesztesnek. A Tárki-adat azt jelzi, komoly veszély, hogy a kormányrúdnál ülő urak és hölgyek elszakadnak a valóságtól, nem mérik fel kellő súllyal a közhangulatot és megismétlődik az, ami az alapvetően tisztességes kormányzás ellenére 2002-ben történt. Úgy is mondhatjuk, a meg nem értett jótevőknek nem sok babér teremhet 2014-ben.
Ha ebből a szemszögből nézzük, hogy mi tett Orbán Viktor kormánya két év alatt, akkor igen vegyes a kép. A viszonylagos békeidőben, ellenzékben kidolgozott Matolcsy György-féle gazdaságpolitika például akár be is jöhetett volna, hiszen a világgazdaság korábbi modellje valóban megbukott. Jól látszott az is, hogy muszáj elutasítani a felzárkózó országokra kiosztott félgyarmati, egyik kézben jutalomfalattal, a másikban pedig IMF-EU-korbácssal jellemezhető világhatalmi politikát, muszáj saját, patrióta kitörési utat találni, fel kell pörgetni a belső gazdaságot, és nem lehet kizárólag a multikra, külföldi befektetésekre alapozni. Mindehhez Matolcsy valóban bátor terveket szőtt, ám utólag látjuk: az európai válság második, gyilkos hullámában azok csak arra voltak jók, hogy ellenünk hergeljék a fél világot. S láttuk decemberben a végeredményt, a világosi fegyverletételt, a gazdaságpolitika kényszerű újratervezését, vagy ahogyan Orbán Viktor akkor mondta, a rendszer „konszolidációját”. E kudarc akkor is tény, ha tudjuk, a forradalmi gazdaságpolitika útjában leginkább az MSZP-SZDSZ-kormány által a „világgazdaság pénzbősége” idején, még a válság előtt felnyalt plusz tízezermilliárd forintnyi államadósság áll.
Idejében kellett volna rendezni a rosszul teljesítő minisztériumok helyzetét is. Talán nem most kellett volna elbúcsúzni az erőtlen Réthelyi Miklóstól, vagy elvenni a kasszakulcsot a láthatatlan fejlesztéspolitika irányítóitól.
És ott van a többfrontos eszmei, szellemi háború kétarcúsága is. Az új alaptörvény elfogadása, vagy az MSZP 2004. december 5-i gyalázatos otrombaságának helyrehozása, a kommunista-szocialista múlt világos elítélése, a diktatúrák kettős mércéjének megszüntetése minden jobboldali polgár alapvető elvárása volt. De a bírók korai nyugdíjazása, az ombudsmanok elzavarása, a sokszor leplezetlen egész pályás letámadás, a sajtószabadság fölösleges nyesegetése, vagy a taktikai hibák, mint például az igenis vitatott életű Nyirő József állami és nem mondjuk az Írószövetség segítségével szervezett újratemetése, vagy akár a civil szféra támogatása körüli kétéves semmittevés mindenképpen a mérleg másik serpenyőjét nyomja.
Orbán Viktor higgadt válaszai arra engednek következtetni, hogy a Fidesz-KDNP tud és akar szembenézni a hibáival és kész változtatni, ha kell. Ami, szögezzük le, erény. De hadd kongassuk idejében a vészharangot: nem irreális vízió a bukás! Higgyék el, nagyon nem szeretnénk újra a lelketlen tolvajok, sunyi árulók országában élni. Úgyhogy a magunk részéről drukkolunk, de legyenek szívesek felkötni azt a gatyát.