Nevem senki

„Van ez a friss elmebaj – akarom mondani a fejlett Nyugatról beáramló új szellemiség –, amelynek lényege, hogy tilos nemcsak rasszistának, sovinisztának, klerikálisnak és nacionalistának lenni, tehát mindennek, ami a jelen szétfolyó, keret nélküli, arctalan csürhevilágát veszélyezteti vagy ellentétes vele, hanem újabban már szimplán tilos konkrét véleményt is nyilvánítani. Nem, ez így nincs kimondva, de jön. Érkezik. Már itt van a nyakunkon.

»Ez nekem tetszik.” »Számosan voltak.« »Magas növésű.« »Gyenge.« »Görbe lábú.« »Öreg.« Mindent tilos – mármint a beáramló, friss és haladó szellemű ideológia szerint –, ami karakteres, világosan körülírt, elkülöníthető és elkülönülő. Ami voltaképp önmaga. És nem valami kevert identitású, összemosott jellegű, kicsit ilyen, kicsit olyan, »ha jobban belegondolunk«…

Jó és rossz. Sötét és világos. Ami e konkrét nézőpont alapján tekint az univerzumra, az már reakciós.

Hogy honnan veszem ezt? Látom. Egy közeli ismerősöm egyetemre jár. Az egyetemi lapban – amely természetesen független kötődésű, tehát liberális – publikált cikkekeibe sorozatban ezen az alapon kötnek bele. Erre hivatkozva nem jelenhetnek meg. »Véleményt közvetít.« Ez volt a konkrét vád. Amikor mesélte, először azt hittem, szórakozik. »Az előadáson zsúfolásig megtelt a terem.« Ez volt a kicenzúrázott mondat, amely úgymond kirekeszt, megkülönböztet és nem elfogulatlan.”