„hvg.hu: Meglátni a végcélt milyen volt?
Rakonczay Gábor: A megérkezés hangulata már az utolsó 10 napomat átitatta, tehát én már 9-10 napja tudtam, hogy meglesz, úgyhogy a megérkezésben ehhez képest nem volt olyan nagy különbség. Tudtam, hogy ennek a térségnek stabil az időjárása, onnan már oké. Amikor beértem az öbölbe, a környező hajókról, a partról a teraszos éttermekből rengetegen kiabáltak, integettek, gratuláltak. Jó volt embereket látni. És aztán pár perccel az után, hogy kikötöttem, tudtam beszélni Vikivel (a felesége – a szerk.). Az első szembejövő ember mobilját elkértem és rácsörögtem.
hvg.hu: Azt az érzést adta, amiért nekivágtál ennek az egésznek?
Rakonczay Gábor: Gyerekkori álmom volt, az első hajózásos kalandregényem óta megvolt, hogy ezt meg szeretném csinálni. Jóval többet kaptam tőle, rengeteg olyan dolgot is, amire nem számítottam. Azt gondoltam, amiért belevágtam, az nem biztos, hogy meglesz, teljesen más dolgok jöttek elő, más érzések, más tapasztalatok. És ez sokszorosan több. Tehát ha így nézzük, hogy megérte-e, akkor abszolút, persze.
hvg.hu: Mi az a több?
Rakonczay Gábor: Nem gondoltam volna, hogy ilyen veszélyes lesz. Többször volt olyan helyzet, ami a tűréshatáraimat tette próbára, ami veszélyhelyzetként kizökkenthetett volna. És többször volt olyan, ami annyira megviselt, hogy olyat még nem tapasztaltam. Ezzel nem számoltam. A telefonkapcsolat megszűnése is ilyen volt, aminek legalább harminc olyan összetevője volt, amivel szintén nem számoltam. Hogy nem lesz időjárás-jelentés, hogy nem tudok beszélni a családommal és nem tudják, hogy jövök. Probléma volt, hogy a GPS is tönkrement, nehezen tudtam navigálni, használni kellett a csillagokat, használni kellett a memóriámat, a 2007-ből fejemben maradt koordinátákat. Ezekkel nem kalkuláltam. És mégis megcsináltam.”