„A kormányzat, amely páratlan felhatalmazását részben elődje teljes hitelvesztésének, a szocialista pártot sújtó »legyintés-faktor« elhatalmasodásának köszönheti, mostanában egy gyorsvonat sebességével halad a komolytalanság nemcsak politikailag veszélyes, de az ország számára is méltatlan senkiföldje felé.
Túloznék? Nézzük az elmúlt időszak krónikáját, amelynek a reményekkel ellentétben nem a kormányzati kommunikáció a legfőbb problémája. A valóságnak hetykén fügét mutató nyilatkozatok valójában csak többé-kevésbé összefércelt paravánok, amelyek a jóval súlyosabb gondot, az állam élén kialakult teljes zűrzavart hivatottak leplezni. Logikus, hogy minél nagyobb a fejetlenség, annál erőteljesebbnek, a világtól elszakadtabbnak kell lenniük a hivatalos nyilatkozatoknak: inkább a rendületlen hurráoptimizmuson, mint az egyre tapinthatóbb tanácstalanságon hüledezzen a polgár. (...)
Ha valamiből igazán elég volt a 2010-et megelőző nyolc évben, akkor az a kapkodó, csak a holnapra, a különféle manőverekre, a magasságos frakcióra és persze a közvélemény-kutatásokra sandító úgymond kormányzás volt. Tudjuk persze, hogy csapkodnak a hullámok, nálunk nagyobb tankerhajók is a süllyedés határán ingadoznak, de mindez nem menti az egyre követhetetlenebb, nem napról-napra, de néha óráról-órára irányt váltó vezetést. És nem nyugtat meg, hogy már nem a piszok Gyurcsány nanopoliszait, hanem a biztos felemelkedést hozó kelet-európai banánt, meg a vasháromszöget építjük, amint az a most éppen aktuális növekedési tervből olyan nagyszerűen kiviláglik. Aztán persze - ne legyen kétségünk - bizonyosan jön az újabb gazdasági csodafegyver: a határ a csillagos ég, meg a különféle tervek lehetséges névadóiként szóbajövő dualizmuskori miniszterelnökök vészes fogyása.”