„A filozófus-perek kirobban(t)ásának egyik markáns tétele az volt, hogy ezek a tudósok semmi használhatót nem csinálnak, ókori szerzőket – Platónt – fordítanak magyarról magyarra, teljesen fölöslegesen.
A két egymást követő filozófus-botránynak, amely tavaly ősszel, illetve idén januárban kezdődött, az a járulékos, és nagyon negatív hatása, hogy fölkelti a közvélemény rossz ösztöneit. A filozófia a tudni nem érdemes dolgok tudománya. Ez egyébként a mindig is meglévő rosszindulatot eleveníti fel a filozófiával szemben – a filozófia első anekdotái közé tartozik, hogy Milétoszi Thalész fölfelé nézve az égre elbotlott egy kőben, és az eset tanúja, egy thrák cselédlány harsány nevetésre fakadt. Vagyis ez nagyon ősi sommázás: nem itt élünk, elszálltunk, fellegekben járunk, nem vagyunk életrevalók. Az ilyesmit valóban felerősítette a botrány; az emberek elkezdtek gondolkodni, mit is csinálnak ezek a filozófusok, és még jeles tudósok is fölvethették azt a kérdést: ha a filozófusok nem járnak be a munkahelyükre, akkor ott valami nagy baj van az értékrenddel.
De a szereplők ismeretében felmerülhet, hogy ez nem más, mint hatalmi, politikai harc.
Ebből a szempontból a két filozófus-botrányt szét kell választani. Az első nem közpolitikai, hanem szakmapolitikai volt: egy új intézetigazgató abszurd önkényeskedése ellen tiltakozott az egész magyar filozófiai élet, sőt a nemzetközi is. Ahogy elnézem, hasztalanul. A második tisztán politikai indíttatású volt, nem is titkolták, hiszen a kampány célja is azonnal meg volt jelölve: azokról a liberális filozófusokról, akik erkölcsi magaslatról bírálják a jelenlegi hatalmat, hirtelen kiderítették, hogy csalnak, lopnak és talán éjszakánként még be is törnek.
El is siratta utána a demokráciát egy interjúban.
Távol álljon tőlem, hogy azért vonjak le bizonyos konzekvenciákat, mert megsértettek. Ezek a következtetések jóval korábbiak és talán ok-okozati viszonyuk is fordított. Már tavaly nyáron a jogállam folyamatos és teljes lebontásáról beszéltem, ennek csak mellékjelensége a második filozófus-botrány, amelynek magam is egyik főszereplőjévé váltam. Jóllehet a vizsgálat még hajánál fogva sem tudott előrángatni semmiféle szabálytalanságot az általam vezetett kutatócsoporttal kapcsolatban, a nevem mégis ott virított – s virít még ma is – nagyra becsült kollégáimmal együtt a rágalmazó újságoldalakon.”