Kommunikáció

„A miniszterelnök alighanem sokkal inkább odafigyelt arra, amit egy hasonlóképp diplomatikus elmeéllel megáldott európai parlamenti képviselő (neki régi bajtársa) nyilatkozott. Eszerint az egész bírálat mögött az üzlet van, s azok, akiknek a különadókkal a kormány a tyúkszemére lépett, mindig fognak ürügyet találni rá, ha támadni akarnak bennünket. Nem vitatom – ezt egy kiváló baloldali publicista is megírta –, hogy a tyúkszemrelépés nem egy igazán jó captatio benevolentiae. De hogy úgy általában csak ürügyet keresnének a nyugati liberális demokráciák a megtámadásunkra, mert egyébként is lenéznek bennünket, új demokráciákat, és bizalmatlanok irántunk?! Ez csak nemzetközi szintre vetítése annak a kisebbrendűségi érzésnek, amelyet a populista párt provinciális vezetői és ideológusai az européer liberálisokkal és baloldaliakkal (»balliberálisok«) szemben éreznek, s ez a projekció jelenik meg azután abban a képtelen állításban is, hogy a nyugati, nagyobbrészt konzervatív lapok és politikusok által megfogalmazott bírálatokat a magyar balliberális értelmiség generálta. Ez a pszichopatologikus téveszme annyira beleivódott a kormányzati körök gondolkodásába, hogy ressentiment-juknak az ezen értelmiség elleni, épp most szükségesnek látott vizsgálódással adtak nyomatékot – a végén majd úgyis kiderül, mennyire jogos megalapozással.

A miniszterelnök Strasbourgban ezt a vonalat követte: tagadás, sértődés (persze a magyar nép nevében), visszatámadás – tipikus kalandorstratégia. A kalandorok mindig előrenyomulnak, és sikeresek is mindaddig, amíg az ellenfél lovagiasan akar megmérkőzni velük. Ők azonban csak az erő nyelvén értenek. Ez már tavaly bebizonyosodott, amikor a költségvetési hiány ügyében az Európai Unió vezetői végül a magyar kalandorkormány orrára koppintottak – más kérdés, hogy ezért ő aztán azokon vett kárpótlást, akik helyzetüknél fogva nem tudtak védekezni. Most sincs más lehetőség: kényszerítő erejű logikával kell bebizonyítani, hogy a magyar médiatörvény szabályai mennyiben egyeznek és mennyiben nem egyeznek a hivatkozott uniós országok szabályaival. Ez ügyben Svédország már tiltakozott, Burleszkoni lovag kormánya meg nyilván nem fog – ha náluk is van változtatni való, hát változtassák csak meg nyugodtan. Fogjuk szavukon a handabandázókat!”