„Ugyan, kérem, még hogy fasizmus, hát Biszku elvtárs is világosan megmondta a riportereknek: a Szovjetunióba jártak tapasztalatcserére, mert a szovjet elvtársaknak már gyakorlatuk volt az efféle ellenforradalmi helyzetek kezelésében. Ismétlem, a Szovjetunióba, nem a náci Németországba! Nem is értem, mintha bizony más filmet néztünk volna.
Sőt, azt is képzeljék el az elvtársak, hogy még odabent a teremben is véleményük volt. Hatvan év munkáját dobhatjuk a kukába, ezek megint tetszést-nemtetszést nyilvánítanak, hiába tettünk rendet a színházak meg a mozik nézőterein. Szerencséjükre nem tudtam beazonosítani őket a sötétben, amikor felröhögtek Biszku elvtárs azon bölcs megállapításán, miszerint ha egyetlen ember tüntet, azt nem büntetjük meg, azt hagyjuk, tüntessen. Hiszen felvonulások is voltak, azt is engedték Biszku elvtársék. De már azt csak nem tűrhették tétlenül, hogy az ellenforradalmárok háromezer ártatlan elvtársunkat felkoncolják! És nem átallják azt állítani, hogy az igazságtalanság még Gyurcsány elvtársnál is tartott! (...)
Igazán nem értem a filmkészítőket, miért kéne Biszku elvtársnak bocsánatot kérnie? Talán nem hallották, amikor elmondta, hogy másfélmillió modern tömbházat építettünk? Ma mi van? Munkanélküliség, szegénység, örökös elégedetlenség. Biszku elvtárs a biztonságot adta ennek a népnek! Igaza volt Biszku elvtársnak, amikor azt mondta: senkitől nem kérne bocsánatot!”