Fejbe lőtte volt párját egy magyar férfi Ausztriában – hajtóvadászat indult ellene

A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az elkövető továbbra is felfegyverzett, ezért komoly veszélyt jelenthet a lakosságra.

A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az elkövető továbbra is felfegyverzett, ezért komoly veszélyt jelenthet a lakosságra.
A felvételen jól látszik és hallatszik, hogy a férfi hiába ordibál, senki sem siet a segítségére.
Így, karácsony közeledtével hadd idézzek néhány sort a Bibliából.
Egy éve ilyenkor lettem ötvenéves, s azt olvastam Szép Ernőnél, hogy „elrabolta a sors az édes életérzést”. Ugyan, gondoltam, végül is mindig utoljára hagytam a tányéron a legízesebb falatokat.
Az áradások emberéleteket is követeltek.
A lustaság evolúciójában a kisvárosok és falvak mostanában érik el a térburkolt „kertek” fénykorát.
Sok más mellett, arra is felhatalmazást kérek a budapestiektől júniusban, hogy lehessen Navalnij utca, vagy tér a fővárosban.
A 97. perces öngól feltehetőleg nem tett jót a hangulatnak..
Carsten Höfler rendőrfőkapitány-helyettes közleménye szerint összesen 228 embert vettek őrizetbe.