Mádl Dalma

2021. november 9. 13:46
A Fiumei Úti Sírkertben helyezték örök nyugalomra Mádl Ferenc feleségét.
2021. november 1. 7:00
Férjével közös álmuk volt egy olyan korban élni, amikor az eszmei, politikai nézetkülönbségek nem faragnak ellenséget a régi barátokból, nem szaggatnak szét családokat, nemzeteket, hanem mindenki a maga módján az ország előbbre jutásán munkálkodik.
2021. október 22. 16:28
Mádl Dalma kedves személyisége felejthetetlenül velünk marad.
2021. október 22. 16:22
Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye – közölte a család pénteken.
2020. február 22. 15:26
A díjazott elmondása szerint nem tett többet annál a kommunizmus alatt, mint egy olyan keresztény, aki hűséges maradt hitéhez.
2018. február 26. 8:11
A Parma fidei kitüntetettje a kommunizmus alatti helytállásáért kapta a díjat.
Mandiner.keresztény
Karitász
2015. december 22. 20:05
Kétszázötven rászoruló gyermeknek osztott ki karácsonyi csomagot Erdő Péter bíboros és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete a budapesti Magyar Szentek Templomában. A bíboros azt mondta: a betlehemi történetben „nem csak nézőként veszünk részt, hiszen a Kisjézus a mi életünket is megmozgatja”.
2015. január 26. 13:03
A Kozma utcai zsidó temető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen a miniszterelnök úgy fogalmazott: az ország területének megvédése aligha sikerült volna a magyar zsidó közösség hősies magatartása nélkül. Orbán Viktor kitért a holokausztra is. Mint fogalmazott: felfoghatatlan az az út, amely az első világháború hősi magyar zsidó bajtársiasságától a koncentrációs táborokig vezetett.
Csodazongora
2015. január 21. 21:42
A magyar kultúra olyan fonál, amely egybeszövi a nemzetnek a világ különböző részeibe sodródott és szakított részeit – fejtette ki Orbán Viktor a magyar kultúra napja alkalmából a Zeneakadémián. Orbán szerint a minden magyart egymáshoz fűző kulturális kötelék tehet bennünket erős és nagy nemzetté.
Mandiner.keresztény
2014. október 13. 14:47
A Duna-parti piarista kápolnában ünnepelte jubileumát október 11-én az 1989-ben alapított Magyar Piarista Diákszövetség. Jelenits István a múltat áttekintve az előretekintés feladatát hangsúlyozta.
2014. június 19. 20:14
Nemcsak szeretem, de tisztelem is a szabadságot, amelynek fogalmához hozzátartozik a felelősség is, mert e nélkül a szabadság szabadossággá, pusztító erővé válik – mondta Jókai Anna író a Magyar szabadságért-díj átvételekor csütörtökön Gödöllőn.
Mandiner.keresztény
2014. február 24. 17:30
Czike Imre János atya, ciszterci szerzetes vehette át a Parma fidei - Hit pajzsa elnevezésű díjat a budai Szent Imre-plébániatemplomban február 22-én szombaton. A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapjához kapcsolódó kitüntetést 13. alkalommal adta át Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye.
Mandiner.keresztény
2013. december 16. 14:45
Sikeresen zárult a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Jónak lenni jó! kampánya, ami novemberben indult: vasárnapig több mint 119 millió forintot sikerült összegyűjteni a Katolikus Karitász javára.
Rezsicsökkentés 3.0
2013. december 13. 17:10
Az első két rezsicsökkentés sikeres volt, úgyhogy Rogán Antal már dolgozik is a harmadikon – jelentette be Orbán Viktor a Polgári Magyarországért Díj átadóünnepségén. A díjjal idén árvízi védekezés egyes résztvevőit tüntették ki.
Mandiner.keresztény
Mártír
2013. október 19. 17:49
A Szent István-bazilika előtti téren celebrált szentmisén boldoggá avatták Sándor István szalézi vértanút. Az eseményen ott volt mások mellett Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök és Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is.
2013. június 18. 14:51
Sólyom László volt köztársasági elnöknek ítélték oda idén a Magyar szabadságért-díjat, amelyet június 29-én, a magyar szabadság napján adnak át Gödöllőn – mondta el az MTI-nek a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője.
Mandiner.keresztény
2013. február 23. 16:31
A kommunizmus áldozatainak emléknapján azokra a megalázott, meggyalázott, megfélemlített, koncepciós perekbe hajszolt, meggyilkolt emberekre emlékezünk, akik még a munkatáborokba zárva is megőrizték hitüket, példát mutatva – hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi államtitkára a Parma fidei – Hit pajzsa díj átadásán szombaton.
Mandiner.Balaton
2012. július 4. 9:23
Tihany új főterét szombaton Áder János köztársasági elnök avatja fel, aki Mádl Dalmával, Mádl Ferenc özvegyével közösen leplezi majd le a tavaly elhunyt államfőnek a téren elhelyezett emléktábláját is.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó