Közgép Zrt.

2017. október 26. 9:46
2015-ben még 105 milliárdos bevételt termeltek Simicska Lajos cégei, ez a szám viszont 2016-ra 23,66 milliárd forintra apadt. A leglátványosabb a Közgép visszaesése.
Visszavonulás
2017. január 14. 14:06
A Közgép éléről hétfőn távozó Nyerges Zsolt az Indexnek cáfolta, hogy amiatt távozott volna, hogy összeveszett Simicska Lajossal. Mint mondta, tulajdonosként továbbra is részt vesz a cég munkájában és üzlettársa marad Simicskának.
Kizárás
2016. február 25. 19:14
A Fővárosi Törvényszék megerősítette a Közbeszerzési Döntőbizottság és a Közbeszerzési Hatóság korábbi döntését, így a Közgép Zrt. három évig nem indulhat közbeszerzési pályázatokon. A Közgép tavaly év végén megnyerte a kizárás miatt indított pert, de a Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az ítéletet, mely jogerőre emelkedett.
2015. február 16. 16:15
A Pesti Srácok szocialista informátoraitól úgy tudja, nem véletlen, hogy az MSZP elmulasztott élni a Simicska-botrány adta ziccerrel. A váratlan hallgatás hátterében szerintük az állhat, hogy a párt szeretne közeledni a nagyvállalkozóhoz, noha nem sokan bíznak a sikerben. Állítólag a feladatra Puch Lászlót jelölte ki a párt vezetése.
2014. november 26. 11:58
A Közgép Zrt. szóvivője megerősítette az MTI-nek, hogy a cég tulajdonosa, Simicska Lajos komolyan gondolkodik azon, hogy elindul a jövő februári veszprémi időközi választáson.