Európa Tanács (ET)

2022. január 17. 16:45
Az Európai Unió külügyi szolgálata (EEAS) hétfői közleménye szerint az Európai Unió üdvözli az alkotmánymódosításról szóló szerbiai népszavazás megtartását, azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel még nem ért véget az igazságszolgáltatás függetlenségére irányuló reformfolyamat.
2021. december 7. 20:38
A nemzetközi testület az emberi jogi egyezményben rögzítettek végrehajtásáról kérdezte a lengyeleket, akiknek március 7-ig kell válaszolniuk.
2021. november 3. 19:58
Az Európa Tanács a múlt héten tette közzé a muszlimellenes diszkrimináció elleni kampányát, melynek egyik szlogenje ez volt: „A szépség a sokféleségben van, mint a szabadság a hidzsábban”.
2021. szeptember 28. 15:16
Európának meg kell védenie a család intézményét, illetve biztosítania kell a vallásszabadságot és a nemzeti kisebbségeket megillető jogok érvényesülését – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca szerint kedden Strasbourgban.